Vita és eltérés van ezen a területen is. Ugyanis vannak olyan trükkös haladó technikák, amelyek csak ránézésre tűnnek nagyon ijesztőnek. Sosem felejtem el, amikor életem első foltvarró kiállításán voltam. Mármint nem az én kiállításom volt, hanem én voltam először megnézi igazi foltmunkákat! Akkor és ott, több olyan darabot láttam, hogy hosszú percekig álltam előtte és próbáltam elképzelni, hogy akkor ezt most mégis hogyan varrták össze? Tényleg ilyen ici-pici apró darabokból áll?? Ilyen volt Szabó Erika Vizitánc című munkája, amit 2000-ben Debrecenben rendezett Országos Foltvarró Kiállításon láttam.

1.Papírra varrás

Ez a technik az un. papírra varrás. A nevében szerepel a lényeg: Az apró pici darabokat papírra varrjuk fel, előre meghatározott minta és sorrend szerint. A papírra rajzolt vonalak segítenek a pontosa varrásban, éppen ezért sokan vitatják a “haladó” kategóriába sorolását, hiszen aki tud egyenesen varrni, az gond nélkül elboldogulhat egy (nem túl miniatűr) papírra varrós mintával. A mintavilága változatos, mert sokféle alapmintát is meg tudunk varrni a segítségével, ha túlságosan kicsi a minta, akkor biztosabb ezt a megoldást használni. Íme néhány példa:

 

Az alábbi minta angol neve: log cabin twister. Vagyis magyarul úgy fordíthatnánk le, hogy csavart kunyhó minta. A kép talán nem adja vissza, de ez egy igen kicsi kis terítőcske, ahhoz képest, hogy milyen mozgalmas a mintája. ( 80 cm hosszú és 40 cm széles-a kerettel együtt!)

2. New York Beauty

A New York Beaty mintáról is volt már szó abban a korábbi bejegyzésben, ahol a legismertebb kezdő technikákat ismertettem. Na nem azért, mert kezdő szintű minta. 🙂 Akkor az íves varrás szerepére hívtam fel a figyelmet, de most beszéljünk egy kicsit az apró cikcakkos mintáról. Mitől lesz ilyen pontos? A papírra varrástól!

(Nem szeretnék vitatkozni a kézi varrás híveivel. Tudom, hogy nem ez az egy megoldása van a szép és pontos NB varrásának, de ez sokaknak egy biztos módszer.) További képeket találsz még az elkészítéséről itt: Asztalterítő New York beauty mintával

Ha szeretnéd egy kisebb mintán kipróbálni, akkor nézd meg az alábbi blogbejegyzést. E-book olvasó tartó New Yoprk Beauty mintával.

3. Bargello:

A képen látható darabot 2000-es évek elején varrtam. A Kőbányai Művelődési Házban, Felber Irén haladó tanfolyamán sajátítottam el a technika alapjait. Egy korábbi lakhelyemen a bejárattal szemben helyezkedett el, így aki belépett a lakásba azonnal meglátta. Emlékszem rá, ez volt az a darab, amire a laikusok azt mondták, hogy “Hűha ez ilyen pici apró darabokból varrtad össze?” Pedig, mindössze 3 nap alatt készült el a 170 x 190 cm-es “falvédő”. A alapminta/technika elsajátítása szinte kezdő szintű, de ha már saját mintát szeretnél kialakítani, vagy szívesen tovább “cifráznád” azt, akkor már kell hozzá egy kis “matek”. 🙂

Aki látta élőben a strandtáskámat, az általában nem mulasztatotta el megjegyezni, hogy “Nem is gondolta volna, hogy ekkora!” Pedig bizony, nem kicsi a mérete. (4-5 törülköző gond nélkül elfér benne, ha lemegyünk nyáron a strandra!) A minta kialakítása miatt (is) volt erre szükség, ugyanis a fodrozódó hullámokat nem lehetett már ennél kisebb darabban megoldani! Bizony jól látod ennél kisebbet írtam! A varrhatóság miatt, a legkeskenyebb csík benne csak 1 cm-es, ha tovább miniatürizálom, akkor már “varrhatatlan” lenne. Így, már nem tartozik a kezdő szintű darabok közé. 🙂 További képeket a következő blogbejegyzésben találsz róla: Bargello mintás strandtáska

4.Seminol

A seminol technika különösebben nem nagy ördöngösség, sőt. Véleményem szerint csak azért szokott átkerülni a haladó oktatásokba, mert a kezdő tanfolyamba sem lehet mindent beleszuszakolni. 🙂 Egyszerű(bb) sormintákat lehet készíteni egy kis trükkel, amiből ritkán varrunk ugyan takarót. (Miért is nem szoktunk??) Jellemzően csak díszítő motívumként használunk egy-egy sor, vagy kész quilt keretét díszítjük vele tovább. Szerintem, kissé mellőzött technika mostanában, pedig lenne létjogosultsága. Fogok még róla beszélni… 😉

Íme egy egyszerű kis darab, ha van kedved hozzá, ki is próbálhatod! 🙂 Seminol mintás szemüveg tok.

Itt találsz róla kicsit bővebb információt: Két technika amit az indiánoktól tanultunk

5. Mola

És ha már az indiánokat említettem. A Mola, mint technika szintén haladó tanfolyamokon (vagy külön workshopokon) szokott felbukkanni, pedig már az előző blogbejegyzésben is említettem. 🙂 Azért soroljuk a haladók közé, mert sokkal aprólékosabb, és nagyobb türelmet kíván az alkotótól. És persze a negatív applikációnak is megvannak a maga sajátos fortélyai. 🙂

6. Ólomüveg technika:

7. Japán szalagszövés:

Szívecskés bögretartó szalagszövéssel

Kártyatartó szalagszövéssel

Mary Poppins szőnyegtáskája

8. Trapuntó

9.Flikk- flakk

Vagy más néven twister. A trükk itt is a csavarásban van. 🙂 Többféle elkészítési módja is van, sokszor bemutattam már ezt a mutatós kis mintát. (Külön blog-kategóriába gyűjtöttem már a flik-flakkos leírásokat.). Szerintem nem is bonyolult, de annál látványosabb!! Esetében az érdekesség a tervezés, ha valami érdekes mintát szeretnénk kihozni belőle, mint ahogy a szívecskét is láthatod.

És ha már “twister”, akkor talán ide illik a csavart hatszög minta is. (Hiszen a fenti darabok csavart négyszögekből állnak) Íme egy példa rá:

 

És még mindig nem értünk a végére. Van még sokféle technika, ami most nem kapott helyet a fenti felsorolásban. Írd le hozzászólásban, hogy neked melyik a kedvenc haladó technikád, vagy melyik az amit szívesen megtanulnál! 🙂

 

Szeretnél Te is New York Beauty mintájú darabokat varrni a segítségemmel?

További, New York Beauty mintákat tartalmazó patchwork darabokat válogattam össze a következő online kurzus anyagába.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!