Bizonyára már hallottál róla, hogy 2020. szeptember 5-én Patchwork Pikniket tartunk Velencén az Északi Strandon.

A piknikről szóló beszámolómat itt olvashatod el: Patchwork Piknik 2020.

Sokat törtem rajta a fejem, hogy mitől lehetne ez a rendezvény MÁS, mint a jól ismert Foltvarrós találkozók, milyen pluszt tudnék még hozzátenni, azon túl, hogy a helyszín maga már nem a megszokott.

Azt találtam végül ki, hogy készítek egy piknik terítő (vagy akár takaró) szabásmintát, ami jól illik a témához. Legyen olyan, amit kezdő foltvarró is el tud készíteni, de akár a haladó szintűeknek is tartogat kihívást. Így esett a választás egy teljesen egyszerű négyzetekből álló mintára, aminek a szélső keretében található applikáció. Az applikáció minta egy sor hangya, aki megdézsmálja a piknik kosár tartalmát. 🙂

A hangya mintát sokféleképpen el lehet készíteni. Ha jártas vagy az applikációs technikákban, akkor pontosan tudod ezt. Ha nem akkor érdemes a következő blogbejegyzésekben körülnézni: Patchwork kezdőknek- gépi applikálás, Minták szeretettel

Eredetileg úgy képzeltem el, hogy a hangyákat gépi applikácóval varrom meg, azon belül is az un. “raw edge” applikációt alkalmazva. Ennek a technikának az a lényege, hogy egyrészt mellőzi a kézi varrást, másrészt használja az olyan modern eszközöket, mint pl a ragasztófátyol vagy más néven a kétoldalú vetex. A figurák körbevarrása, most nem sűrű-cikk cakk varrással történne, hanem csak “egyenes” varrással, ami az ívek miatt inkább ajánlott kukacolótalppal, illetve a szabad gépi tűzés eszközével elkészíteni. Persze tudom, ehhez sem árt némi gyakorlat, de talán még egyszerűsíthető a folyamat, ha a hagyományos pamutvászon helyett filcből készülnek el az aprócska hangyalábak, és csápok. Bizony, bizony többszöri újratervezés ellenére is a végleges méretben is találhatóak 4-5 milliméter széles (inkább keskeny) darabkák.

Amennyiben már haladó szintű foltvarró vagy és a gépi applikálást nem szereted, vagy ez sem jelent elég kihívást, akkor javaslom, hogy KÉZZEL varrd fel a hangyákat! Bevallom nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy próbára tegyem a tudásom, ezért végül egy minta-hangya erejéig én is ezt a megoldást választottam! Kézi applikációkat az alábbi blogbejegyzésekben találsz: Kézi applikálás

A következőkben bemutatom, hogyan készült el a párnahuzat vagy tányéralátét nagyságú mintadarabom:

Az alap előkészítésére is sokféle megoldás van, de a klasszikus iskola tanításait (papír használata ) az apróbb részek miatt nem tudtam már alkalmazni. Szerencsére mára már nagyon sok “segédeszközt” találunk a foltvarrós üzletekben. Az egyik ilyen a vasalható vetex, aminek szintén rengeteg változata van. van amelyik “textilesebb”, van amelyik “pappírosabb”, van vékonyabb és vastagabb is közöttük. Hogy ki mit használ, az attól is függ, hogy ki mit szokott meg, vagy éppen mihez jut hozzá? Nekem is többféle van belőle a készletemben. Most egy vékonyabb, papírosabb változatot használtam, amire könnyen fel lehetett rajzolni a kis foltokat, majd a varrás után jól kitapintható széleket is kapok a használatával.

A varrásszélesség visszahajtásánál ragasztófilcet használtam és egy kis applikáló pálcát.

Minden kis darabka előkészítése után a sablon segítségével összeállítottam a kis hangyát. (kb. 15 cm magas és 25 cm széles a kész hangya)

Később jelezte egy szemfüles olvasó a Facebook oldalon, hogy a hangyának 7 lába van, mivel 6 lábbal álla földön és a 7. lábával tartja az epret. Később, applikáláskor ezt a hibát kijavítottam! 🙂

A kis darabokat muszáj volt rögzíteni az alaphoz:

Ezután már “csak” fel kellett varrni a mintát az alapra. A kézi varráshoz applikáló tűt használtam és egy speciális vékony, de erős fekete cérnát.

A hátoldala:

 

Az applikálás után lekezdtem kézzel megtűzni a kis hangyát, de bevallom ebben nincs óriási nagy gyakorlatom, így elég lassan haladok vele. Hogy mégse kellejen teljesen fékészen megmutatni Neked, ezért gyorsan beszegtem a mintadarabot. Íme:

Frissítés!

A Piknikre Balázsik Mariann elhozta a kész terítőjét:

De idő közben már Csuti Ilona is befejezte a sajátját. Ő az applikációkat KÉZZEL készítette el!

 

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!