Már egy jó ideje tervezem, hogy készítek egy cikksorozatot arról, hogyan érdemes egy foltvarrónak az ideális varrószobát -vagy varrós-sarkot kialakítani. Elérkezett az idő, hogy komolyan foglalkozzak a témával, mert igencsak érintett vagyok az ügyben. Az elmúlt 5-6 évben számtalanszor változott a varráshoz kialakított területem, nem kevés bosszúságot okozva ezzel. Biztosan ismered az érzést, amikor tudod, hogy megvetted már azt az anyagot, azt a bizonyos mágneszárat, vagy speciális kütyüt, de nem találod meg a káoszban és órákon keresztül keresgéled, míg végül feladod és veszel egy újabb darabot, vagy újratervezed a készülő munkádat… Nem ismerős? Szerencsés vagy. 🙂 Én számtalanszor futok ebbe a problémába, pedig hidd el nagyon igyekszem rendben tartania varrós dolgaim. Na, jó ez, elsősorban az anyagokra igaz. Az anyagokat mindig színek szerint csoportosítva tároltam, csak éppen nem mindig ott vannak ahol a varrógép. Hamarosan ennek vége, mert lesz külön varrószobám! Sőt, ez igazi dolgozószoba lesz. Ha már egyszer itthon van a munkahelyem, muszáj megoldani. Ennek (is) most jött el az ideje. 🙂

Szerencsére a hely megvan hozzá, eddig más okai voltak annak, hogy a szoba nem lett kialakítva -pontosabban megépítve. 🙂 A történet ott kezdődik, hogy 2012-ben elkezdtünk építkezni. Már akkor tudtuk, hogy nagyot álmodtunk, túl nagyot. Rövid időn belül biztosan nem fogjuk se megépíteni, sem belakni az egész házat. Nem is akarunk ekkorát, kisebbnek is örültünk volna, de apukámnak köszönhetően -aki azt javasolta, használjuk csak ki a helyi építési szabályok maximális lehetőségeit – a kétszintes házunk felső szintjére 4 szoba lett betervezve! Úgy gondoltuk, hogy ott lesznek a gyerekszobák, de csak két gyermekünk van.(Kishamadik nem jött, sajnos.) Így, elég túlzásnak tűnik a 4 szoba. Apunak hála (Ezúton is köszönöm neki, amit a házunkért tett!), ezzel viszont lehetőséget kaptam, hogy legyen saját dolgozószobám. 🙂 És ha megjön a siserahad, a húgomék a három lányukkal, még ők is el fognak férni! 😉 Ha egyszer végre készen lesznek a szobák… 🙂

Jelentem, elkezdtük. Így néz ki a jövendőbeli varrószobám:

Így pedig a belevaló…

Aki már nem most kezdi a varrást, tudja mi mindenre lehet szüksége egy varrószobában, de a kezdők kedvéért nézzük csak végig:

  • először is kelleni fog egy varrógép, a hozzá tartozó varrós-asztallal.
  • szükség lesz egy kis helyre a szabáshoz
  • és a vasaláshoz
  • ezen kívül mindenféle tárolóhelyek – később még részletesen fogunk róla beszélni

Először is nézzünk néhány példát a varrószoba elrendezésekre! 🙂

Tudom sokaknak csak az étkezőasztalon van hely varrogatni, a család nagy „örömére”. Ilyen esetben nem árt, ha legalább van a közelben egy zárt szekrény, ahová a legfontosabb dolgokat el lehet rejteni, mielőtt még kitör a családi botrány. Az alábbi képen én is az étkezőasztalon dolgoztam, de a mögötte lévő szekrény, nem a tányérokat, az edényeket rejtette, hanem a varrós dolgaimat. 🙂 Persze, ez azért volt megoldható, mert a tányéroknak kerestünk helyet a konyhában. 🙂

Varrógép az étkezőasztalon.

Ha kicsi helyünk van-ami jó esetben nem az étkezőasztal, hanem egy külön sarok, akkor a fenti funkciókat egy helyen kell megoldani. Az asztalon nem csak a varrógép kap helyet, de a vágólap is. Ilyenkor segít, ha szigorúan követjük a „menetrendet” előbb feldaraboljuk a szükséges anyagokat, majd átadjuk a helyet a varrógépnek. 🙂 Különben folyamatosan pakolgatunk kell. Az asztal melletti, alatti – és feletti tárolóhelyek kialakítása rendkívül fontos. Hiszen tudjuk nem is foltvarró, egy foltvarró, ha nincs rengeteg felhalmozott anyaga! 🙂

Az alábbi képen nagyon jó megoldást láthatunk. Az asztal alatt és mellett a tárolódobozok kaptak helyet, az asztal felett a falon pedig a szükséges kisebb eszközök.

Az elrendezés hasonló, mint a fenti képen:

Itt pedig még egy szekrény is elfért:

Ez pedig egy igazi kis varrókuckó. Az asztal méretéből látható, hogy nem lehet nagyobb 1-2 négyzetméternél:

Ha már egy picit több helyed van egy saroknál:

Az alábbi elrendezésben tetszik, ahogy a varrógép körbe van építve polcokkal. Látható, hogy a nyitott polc mennyi anyagot elnyel, amelyek -talán a kép kedvéért- szépen színek szerint rendezve is vannak. Néhány kérdés azért felmerül bennünk:

  • nincs hely az anyagok kiszabására
  • a varrógép túl kicsi „asztalon van” és túl közel a falhoz. Nagyobb darabokat biztosan nem lehet emgvarrni egy ilyen helyen
  • a nyitott polcokon túl sok anyag van egy csomóba felhalmozva. Nekem senki ne mondja azt, hogy ha elkezd keresni valamit ilyen szépen rendbe is marad. 🙂

 

Az elrendezés hasonló, de a polcrendszer már sokkal „személyre” szabottabb:

A hosszú pult is nagyon jó megoldás. A falon és a pult alatt még rengeteg tárolóhely van!

Csak az érdekességképpen. Az extrém kicsi varrós-asztal tároló funkcióval ellátva. A varrószekrény, egy átalakított szekrényke.

Az alábbi videón megnézheted, hogyan kell ilyet készíteni az ügyes-kezű férjeknek! 🙂

Nézzük mi mindenre van lehetőség, ha már egy égész szobád van. Van már külön hely a varrásra, szabásra, vasalásra, tárolásra.

Ilyenkor fontos a munkafolyamat sorrendjét végiggondolni, hogy mire van szükségünk, mi az ami kézre essen. Pl. vasalni folyamatosan kell, így nem szerencsés, ha varró-szabó asztaltól távolabb kerül a vasaló részleg.Itt már két varrógép is elfért és helyet kapott a tervezőfal is.

Akárcsak itt:

Az alábbi elrendezésben, nem lehet azt mondani, hogy nem esnek kézre a dolgok. 🙂 Ráadásul irigylésreméltóan világos a szoba!

Az alábbi szoba pedig már szinte katalógusba illő. Két asztal (egy varrós és egy vágós), és egy nyitott polcrendszer teszi ki a berendezést. Bár az asztal feletti falitábla inkább díszítő funkciót lát el, maga az elrendezés nagyon praktikus. Az íróasztal természetes megvilágításából ítélve, tőle jobbra egy ablak található. A szoba nem túl nagy, de mindennek megvan a helye.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan alakul a varrós-szobám nézd meg az alábbi blogbejegyzést:

Mi legyen a varrószobában: A dolgozószobám alakulása

2016-ban indult el a "Patchwork Suli- Patchwork kezdőknek" online kurzus. Elkészült a kezdő tanfolyam frissített, átdolgozott változata. Nagyobb hangsúlyt fektettem az általános tudnivalókra. Bővítettem az anyagot a vásárlói visszajelzések alapján, olyan fontos részletekkel, hogy a varrásráhagyást milyen irányban érdemes levasalni, vagy hogyan lehet ferdepántot készíteni, részletes útmutató kapsz a szükséges anyagmennyiség kiszámolásához és megannyi kérdésre megkapod választ, ami csak egy kezdő foltvarróban felmerülhet! Bővül a videóanyagok száma!

Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!