Sajnos, úgy tűnik egyelőre életünk részévé vált a maszk- használat. A gyerekeknek éppúgy kötelező mindennapi kellékké vált, mint nekünk felnőtteknek. Azt is látom, hogy nem elég ha csak egy maszk van itthon mindenkinek. Szükséges néhány csere darab. A gyerekeknek kiváltképp. Ahogy elnézem,milyen állapotban hozza haza a maszkokat a kisfiunk, őszintén szólva, neki legalább három kellene naponta! Leggyakrabban a homokozó mellett hagyja el őket, de szerintem az sem ritka ha elássa, vagy véletlenül azt használja lapátnak. 🙂 A kislányunk sokkal jobban vigyáz rá, de ő is csak beledobja a táskájába, aztán keresi, nem találja, vagy ha megtalálja, már az sem olyan tiszta, mint kellene. Ezért úgy éreztem, időszerűvé vált egy maszk táska készítése, amit felcsatoltam a hátizsákjára. Így mindig oda teszi vissza és ott is keresi. Nem kallódik el, nem koszolódik feleslegesen. Egy tartóba belefér 3-4 maszk kényelmesen.

Készítettem egy maszk tartó kis tasakot. Patchwork mintával, maradék anyagokból, őszi színekből. Sőt, három hozzá illő maszkot is! 🙂 Ezt szeretném most megmutatni neked, és ha úgy érzed neked is jól jönne egy, készítsd el magadnak! 🙂

Szükséges anyagok

  • 4,5 cm-es színes anyagcsíkok
  • 1 db 25 x 25 cm-es molinó a patchwork minta quilt szendvics hátoldalának
  • 1 db 25 x 25 cm-es mintás pamutvászon a hátoldalnak
  • 2 db 25 x 25 cm-es vékony bélés (kesztyűbélés) a külső részekhez
  • 2 db 25 x 25 cm-es mintás/egyszínű pamutvászon a belső résznek
  • 2 db 25 x 25 cm-es vasalható vetex a belső rész megerősítéséhez
  • 1 db 30-35 cm hosszú cipzár
  • A maszk sablonját a következő linkre kattintva tudod letölteni. A sablon kétféle méretet tartalmaz. Egyet a gyerek maszkokhoz, egyet a felnőtt maszkokhoz: maszk sablon

A blokk alapja 24 cm. A felvarrandó csíkok szélessége: 4,5 cm, ami varrás után 3 cm széles marad. A középső négyzeté kiszabva 7,5 cm, varrás után 6 cm marad. Így érdemes mintát választani hozzá. 🙂

Kiszabandó foltok:

1 db 7, 5 cm négyzet középre (A)

2 db 4,5 cm x 7,5 cm téglalap (egy világos egy sötét) (B)

2 db 4,5 cm x 10,5 cm téglalap (egy világos és egy sötét) ( C )

2 db 4,5 cm x 13, 5 cm téglalap (egy világos és egy sötét) (D)

2 db 4,5 cm x 16,5 cm téglalap (egy világos és egy sötét) (E)

2 db 4,5 cm x 29,5 cm téglalap (egy világos és egy sötét) (F)

2 db 4,5 cm x 22,5 cm (egy világos és egy sötét) (G)

1 db 4,5 cm x 25,5 cm téglalap (egy világos és egy sötét) (H)

A kunyhó mintát quilt-as-you-go technikával készítettem el. Ehhez a molinó négyzetet (25 cm) és a vékony bélést (25 cm) tedd egymásra, jelöld meg a közepét és helyezd a 7,5 cm-es mintás négyzetet a középére. A tetején kezd el a kunyhó építését és ebben az esetben haladj az óramutató járásával megegyezően. Figyelj arra, hogy 2 világos téglalap után 2 sötét következik, ha szeretnéd a klasszikus kunyhó mintát megtartani. 🙂

A kész mintát vágd méretre, és a ha szeretnéd még tűzd meg díszítő tűzéssel, de ez nem kötelező, hiszen a QAYG technika miatt, nemcsak összevarrtad a mintát, hanem egyszerre tűzted is!

A sablont nyomtasd ki, erősítsd meg kartonpapírral és rajzold körbe. Tetszőlegesen kiválaszthatod a minta irányát, ahogy az alapra kifér!

Készítsd el a sablon segítségével a hátoldalt és a bélést is! Figyelj arra, hogy a hátoldal (a bélésnél is!!) TÜKÖRKÉP legyen!

A cipzár elejét és végét varrd be két mintás anyagcsík közé, amit előzetesen érdemes vetexel megerősíteni. Így könnyebb lesz a tartó végeit összevarrni!

Vágj le 2 db kb. 5 cm hosszú x 3 cm széles csíkot és azt varrd fel a cipzár végére.

A cipzárt színoldalával a maszk elejére fordítsd rá, végigkövetve az íves részt. Érdemes lesz kicsit becsipkedni az ollóval a cipzár szélét, hogy könnyebb legyen az ívre ráilleszteni. Ne sokat, csak 2-3 milliméter hosszú kis vágásokat ejts rajta! Illeszd rá a színoldalával lefelé fordítva a ráillő belső részt is!

Klipszekkel rögzítsd őket egymáshoz. ( Jó megoldás az is, ha összeférceled őket, mielőtt a varrógép alá teszed!)

Cipzárvarrótalp segítségével varrd össze. Egyszerűbb, ha a belső rész van felül, nem pedig a vastagabb külső rész.

Kifordítva:

A másik oldalon ugyanígy varrd be a cipzár másik felét.

A végén ha átlósan levágsz majd kicsit a cipzáras rész végéből, ahogy a képen láthatod, az csak a kifordítást könnyíti majd meg. 🙂

Érdemes szépen letisztázni a cipzár két oldalán az anyagot, hogy ne csípődjön be majd a cipzár használat közben!

Készítsd elő a tartót is egy kis pánttal. A pánthoz elég egy 4,5 cm-es darab anyag kb. 10 cm hosszan. (Illetve a maszk szabásából ez egy leeső darabka.) A két oldalát hosszában hajtsd le középre, majd varrd össze.

Először nyisd szét a cipzárt!! 🙂 Utána a külső részt a külsővel, a belső részt a belsővel tűzd össze! A külső rész egyenes oldalának közepére illeszd be a csatot tartó pántot a két anyag közé!!

Varrd körbe a külső és a belső részt is. Illetve majdnem. A belső részen hagyj egy kb 5-6 cm széles kifordítónyílást!

A sarkoknál átlósan vágd le a felesleges anyagot, hogy könnyebb legyen kifordítani.

Fordístd ki, varrd be a kifordítónyílást kézzel és már készen is van az egyedi patchwork maszk-tartód! 🙂

Egyszerűsített változat mintás anyagból kislányoknak:

A maszkok készítéséhez a Craftpassion sablonját használtam, amit itt találsz meg: CraftPassion maszk sablonok.

Jó munkát kívánok hozzá!

Szilvi

Ha szeretnél még hasonló egyszerű őszi darabokat varrni, kattints a képre és kérd a szabásmintákat!

 

Szeretnél további őszi színvilágú darabokat varrni a segítségemmel?

További, színpompás őszi patchwork darabokat válogattam össze a következő online tanfolyam anyagába. Varrhatsz hátizsákot, terítőt, falvédőt, de akár ágytakarót is velem!

Most kedvezményesen meg tudod vásárolni az online tanfolyamot. Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!