Ez egy foltos blokkból készült tyúkocska. A log cabin, vagyis a kunyhó, a blokk neve és annak egy játékos felhasználási formája, ha tyúkocskát készítünk belőle.A foltvarrók között igen elterjedt ennek a kis patchwork tyúkocskának az elkészítése, ha esetleg még nem ismered, az alábbi bejegyzésben lépésről -lépésre követheted az elkészítési folyamatot. A technika eredetileg papírra varrás technikája, ami nem a kezdő foltvarróknak javasolt, bár véleményem szerint a technika a pontos varrást segíti elő, ezért kezdő foltvarrók is nyugodtan elkészíthetik.

Anyagszükséglet:
  • sárga, barna és piros anyagdarabok
  • narancssárga filc
  • fekete gyöngy a szemeknek
  • babatömő-anyag
Először is kiválasztjuk az anyagokat:
log cabin csirke__01
A kis kunyhó mintás tyúkocskát, többféleképpen készíthetünk, én most papírra varrásos technikával készítettem el. A papír helyett vetexet használtam. A vetex hátoldalára felrajzoljuk a mintát. A minta egy 10 x 10 cm négyzetbe kerül. A középső kis négyzet 2 x 2 cm. A körülötte lévő darabok minták 1,5 cm szélesek . Így lesz a minta 8 cm széles. Az egészet bekeretezi egy 1 cm-es sáv. (Ez egy jó bő varrásráhagyás lesz. Az anyagdarabokat vágjuk 3 cm szélesre.
log cabin csirke__02
Középre egy piros négyzetet helyeztem. Figyeljünk arra, hogy a jelölési csíkokat mindenhol lefedje!
log cabin csirke__03
Erre színével ráfordítottam az első sárga darabomat. Ez a 2 számú folt felé fog kerülni, miután felvarrtuk. Gombostűvel rögzítsük. De ne a színén, mint a képen, hanem a papír (vagy vetex hátoldalán!) A varrás ugyanis úgy lesz egyszerűbb.
log cabin csirke__04
Az 1-es és a 2-es folt közötti vonalat varrjuk végig.
log cabin csirke__05
Fordítsuk meg és hajtsuk le az anyagdarabot. Vasaljuk meg egy kicsit a körmünkkel. A vetex miatt a vasalás csak a végén ajánlott!
log cabin csirke__06
Tűzzük fel a következő foltot.
log cabin csirke__07
Varrjuk le és hajtsuk ki.
log cabin csirke__09
Következik a negyedik folt. Segítség lehet, ha a mintánkat előre kiszínezzük, így jobban tudjuk követni a sorrendet.
Helyezük a foltot színével a mintára. Fordítsuk meg és tűzzük le gombostűvel. varrjuk le.
log cabin csirke__10
És így tovább:
log cabin csirke__12
log cabin csirke__14
log cabin csirke__15
log cabin csirke__17
Ha a minta szélére értünk vágjunk 4 cm széles anyagdarabokat, hogy a négyzetet teljesen lefedje.
log cabin csirke__18
log cabin csirke__19
log cabin csirke__21
Kész az első kis blokkunk:
log cabin csirke__22
A hátoldala:
log cabin csirke__23
Vasaljuk le és vágjuk le a felesleget a széleken.
log cabin csirke__24
Készítsük el a párját is.
log cabin csirke__26
Kétféle piros anyagból vágjuk ki négyzeteket. Az egyiket 7 x7 cm-re a másikat 10,5 x 10,5 cm-re.
log cabin csirke__27
Hajtsuk őket félbe és újra félbe. Ez lesz a tyúkocska farktolla.
log cabin csirke__28Narancs színű filcből vágjuk ki a csőrnek és a tarajnak valót.
log cabin csirke__29
Helyezzük a blokkunkra a képen látható módon őket. Az egyik sárga oldalon a csőr a másikon követlen mellette a taréj.
log cabin csirke__30
Tegyük rá a másik blokkot is színoldalával lefelé.
log cabin csirke__31
Varrjuk össze ezt a két oldalt.
log cabin csirke__32
Ha szétnyitjuk látni fogjuk hová kell a farktollakat bevarrni. Sajnos nem találtam részletes leírást róla, így nekem az első próbálkozás kicsit viccesen félresikerült…
log cabin csirke__33
Ez történik ha rossz helyre varrjuk be a farktollakat:
log cabin csirke__34
Kifordítva ellenőrizhetjük hová fog kerülni jó helyre a farktoll.
log cabin csirke__35
log cabin csirke__36
Még egyszer: Ha szétnyitjuk a két oldalon összevarrt tyúkocskát láthatjuk benne a taraját és a csőrét. Ennek az oldalnak a folytatására kell a farktollakat is bevarrni.
log cabin csirke__37
A következőképpen: előbb a kisebbet, utána a nagyobbat. A háromszög csúcsát igazítsuk a két blokk varrásvonalához.
log cabin csirke__38
Ha kifordítjuk most már látható, hogy jó helyen van.
A taréjjal párhuzamos oldalt is varrjuk össze, de ne teljesen! A közepén hagyjunk egy kifordítónyílást.
log cabin csirke__39
Már csak az utolsó oldal maradt.
log cabin csirke__40
Illesszük össze a képen látható módon az utolsó oldalt. A farktollakat igazítsuk meg, hogy jó helyre kerüljenek.
log cabin csirke__41
Varrjuk össze:
log cabin csirke__42
Így ni!
log cabin csirke__43
A kifordítónyíláson keresztül fordítsuk ki:
log cabin csirke__44
Tömjük ki
log cabin csirke__45
Varrjuk össze a kifordítónyílást:
log cabin csirke__46
Varrjuk fel a szemeket a helyére és készen is vagyunk!
Kellemes tyúk-alkotást mindenkinek!
log cabin csirke__47

Ha szeretnél további húsvéti dekorációkat készíteni a segítségemmel?

Összeválogattam az elmúlt évek legkedveltebb húsvéti mintáit (asztalterítő, húsvéti nyuszik, tojástartó-tojásgyűjtő kosárka és egyéb dekorációk) , amit most kedvezményesen meg tudsz vásárolni egy mini online tanfolyam formájában. Vannak hozzá letölthető, nyomtatható leírások PDF-ben és videóleckék is, hogy a trükköket jobban meg tudjam mutatni!

Kattints a képre, ha érdekel a mini-tanfolyam!

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!