2014. ősszén érdekes felkérést kaptam. Az alábbi képen látható, különleges tűzoltó-autó formájú ágyhoz kellett takarót készítenem. A kérés az volt, hogy kék, piros és szürke színek domináljanak benne, hogy passzoljon a szoba szín-összeállításához. Ezen kívül a méretek is adottak voltak: 95* 190 cm. A képen az is látható, hogy az ágy felülete, csak a középső részen látható, ezért a mintát úgy terveztem meg, hogy középre essen.
Az anyagok kiválasztásánál az alábbiakra esett a választás: pirosak, kékek, szürkék, fehér. Belekerült egy kis türkiz is, és egy csíkos anyag, amelyben minden szín megtalálható!
A minta 3 fő részből áll. Középen egy 70 x 85 cm-es alapon a városrészlet, házakkal, autókkal felhőkkel napocskával és tűzoltóautóval. E kép felett és alatt egy sorban, három-három darab Ohio csillag nevű blokk található. Egy minta mérete 30 x 30 cm. Összesen 6 db ilyen blokkot készítettem. Egyik sem egyforma, mind más. A csillagos blokkok alatt és felett 10 x 10 cm-es négyzetekkel bővítettem a mintát. Két sorban helyezkednek el a négyzetek. Felül 18 db (2 x 9 db ) és alul 18 db (2 x 9 db).
Először az Ohio csillagokat készítettem el. Mivel minden csillag más-más szín-összeállítást kapott, ezért készítettem hozzá papírsablont. A sablon segítségével kivágtam a megfelelő méretű háromszögeket és összevarrtam őket. (Manapság már ennél a mintánál is a gyors-technikát részesíteném előnyben, a papírsablon helyett, de akkoriban ez egyszerűbb megoldásnak tűnt a sokféle anyagmaradék miatt.)
Először a kis háromszögeket varrtam össze, szépen sorban a darabokat. Amint elkészültek széthajtottam és levasaltam őket. Párosítottam a háromszögeket és gombostű segítségével összeillesztettem a közepét. Újabb varrás következett. Az alábbi képen a csillag-összeállításokat próbálgattam:
A kész háromszögekből álló négyzetekhez hozzávarrtam az egyszínű négyzeteket:
Újabb vasalás, illesztés és varrás következett.
Az elkészült csillagokat félretettem.
Következett a középminta elkészítése. Az applikálás folyamatáról a többi kapcsolódó blogbejegyzében részletesebben olvashatsz: Applikált minták gyerekeknek)
A minták tükörképét átrajzoltam a ragasztófátyolra, rávasaltam a kiválasztott anyagra a darabokat és kivágtam őket:
A kivágott darabokról lehúztam a papírt és felvasaltam a helyükre. Ezután következik az applikálás. Erről részletesebben olvashatsz ITT.
A középminta elkészítése után, kapott még egy plusz keretet. A repülő vadlibák elnevezésű mintát választottam. Ezek a darabok 10 cm szélesek és 5 cm magasak, így egy + 10 cm-es keretet kapott a kész munka. A repülő vadlibák elkészítésére gyors-technika is használható, ha az egyformákat csoportosítani tudjuk. (A gyors-technika alkalmazása során 4 egyforma vadliba lesz az eredmény) Egy oldalra 17 db vadlibát varrtam össze, ami összesen 85 cm hosszú lett.
Elrendeztem a színeket:
Majd szépen sorban összevarrtam:
Az összeállítás következett:
Alakul… 🙂
Most a minta 145 x 90 cm. Ha valakinek ennyi elég, akkor csak be kell szegnie! 🙂
Ezután már “csak” a 2 x 2 sor négyzetekből álló csíkot kellett felvarrnom. Ezzel a minta hossza 185 cm lett. Az egészet bekereteztem még egy 5 cm-es csíkos kerettel (6,5 cm varrásszélességgel együtt) így a teljes takaró mérete (tűzés előtt) 195*100 cm lett. Tapasztalat szerint a tűzés elvesz a végleges méretből minimum 5-5 cm-et. Így lett a kész takaró, tűzés utáni mérete: 95*190 cm.
A folyamatos méricskélés elengedhetetlen! Segítségem is akadt! 🙂
Íme a kész takaró:
És így mutat a tűzoltó-autós ágyban a kis tulajdonosával!
Aki kedvet kapott az elkészítéséhez, annak a szeretném a figyelmébe ajánlani a takarószettből összeállított szabásminta-csomagot. A csomag tartalmazza az applikációs mintákat, illetve az Ohio-csillag és a rapülő vadlibák elkészítéséhez szükséges sablonokat!
A szabásmintacsomag kapható a webshopban!

Most rendkívül kedvezményesen 500 Ft darabáron vásárolhatod meg a gyerekmintás applikációs szabásmintákat!

Keresd őket a webshopban: Applikált minták

2016-ban indult el a "Patchwork Suli- Patchwork kezdőknek" online kurzus. 2021. júliusban elkészült a kezdő tanfolyam frissített, átdolgozott változata. Nagyobb hangsúlyt fektettem az általános tudnivalókra. Bővítettem az anyagot a vásárlói visszajelzések alapján, olyan fontos részletekkel, hogy a varrásráhagyást milyen irányban érdemes levasalni, vagy hogyan lehet ferdepántot készíteni, részletes útmutató kapsz a szükséges anyagmennyiség kiszámolásához és megannyi kérdésre megkapod választ, ami csak egy kezdő foltvarróban felmerülhet! Bővül a videóanyagok száma!

Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!