A következő bejegyzés arról szól, hogy miért ezt a témát választottam . Miért éppen egy futó női alakot varrtam meg a Magyar Foltvarró Céh 2018. “Játék” című pályázatra. Természetesen beszámolok arról is, milyen technikát alkalmaztam és milyen nehézségeim adódtak a quilt készítésekor.   🙂

Ha játék, akkor miért lett “Semmi játék…”?

Először is, szeretnék egy kicsit arról írni, hogy miért éppen a futás, és mit jelent a futás nekem.  A történet valamikor 2001-ben kezdődött, amikor a Debreceni Egyetem padjait koptattam. Kötelező tantárgy volt a testnevelés. Szerencsére találtam egy fiatal tanárnőt, aki unalmas tesióra helyett aerobikot tartott a tanóra keretében. Így neki köszönhetően egy idő múlva, már nem csak a kötelező tanegységet teljesítettem. A nyári szünetben szervezett egy sportábort Szarvason a Holt-Körösnél. Az volt a terv, hogy délelőttönként evezünk (kajak-kenu) délután pedig aerobik órákat tart. Az egyik egyetemista társam (Melinda) azzal állt elő, hogy a vacsora előtt az egész napos sportolás levezetéseként menjünk el futni. Azt is hozzátette, hogy ha fogyni is szeretnénk, akkor az első 20 perc csak bemelegítés, mert a zsírégetés csak utána kezdődik. Ha valaki volt már Szarvason a Ligetben, akkor biztosan nem felejtette el a Liget légkörét. Egyszerre lehet érezni a lábad alatt elterülő puha avar illatát és hozzá a holtág miatt a páradús levegőt. Szó szerint, harapni lehet a levegőt! Így végül 50 percet futottunk kocogtunk. Igaz, másnap reggel fel sem bírtam kelni az ágyból, de ezzel együtt azt is éreztem, hogy ha egyszer sikerült 50 percet futni, akkor kevesebbel nem érhetem be. Melinda később kitalálta, hogy az olyan snassz, hogy a fogyókúra  miatt futunk, inkább nevezzünk be egy amatőr futóversenyre. Az sokkal jobban hangzik, hogy versenyre készülünk. 🙂 A legközelebbi verseny a budapesti félmaraton verseny volt. Belevágtunk és sikeresen teljesítettük is a távot 2 óra 8 perc alatt. Így kezdődött… A következő 10 évben az életem része volt a futás. Több mint egy tucat alkalommal futottam le  a félmaratont és háromszor a klasszikus maratoni távot is teljesítettem. Így lett a “legyőzhető távolságból” (21 km) a “lehetetlen nem létezik”.

Többen kérdezték magamat ábrázoltam-e a képen. Az alábbi leírásból kiderül, hogy NEM, de annyi kis hasonlóság migis van a képen szereplő szőke hajú nő között és köztem, hogy amikor a futást aktívan elkezdtem én is szőke voltam. Az alábbi kép az említett szarvasi táborban készült. Én a piros ruhás vagyok. Éppen a kajak női verseny dobogójának a  2.  fokán álltam. Akkor értem vissza éppen az aznapi futásból.

Az elmúlt hat évben a futás sajnos háttérbe szorult. A költözéssel egy időben jöttek a gyerekek és az építkezés. Ezt még tetéztem egy vállalkozás indításával is. Hiába próbálkoztam nem sikerült újra rendszeressé tenni a futást és a napi rutinba beillesztetni. Újra, és újrakezdő vagyok. De idén már tavasz óta kitartóan rovom a köröket. 😉

Mit jelent a futás? Miért jó?  Először is azt emelném ki, hogy önbizalmat, magabiztosságot és kitartást ad. Félmaratont nem lehet csak úgy lefutni, hogy gondolok egyet és holnap benevezek egy versenyre. Kitartó, rendszeres munka kell hozzá. Ha az ember tud 2-4 órát folyamatosan futni, akkor előbb utóbb elhiszi, hogy sok minden másra is képes. 🙂 Emellett, ez a fajta mozgás endorfint termel a szervezetben, amely a boldogságérzetért felelős. Lehet, hogy fizikailag elfáradok tőle, de szellemileg feltölt, kikapcsol. Szoktam mondani, hogy futás közben születnek a legjobb ötletek. A legjobban kora reggel szeretek futni, amikor még friss, csípős a levegő. Utána egy zuhany és mosolygósan indul a nap! 🙂

Egy ilyen kora reggeli futás közben jutott eszembe a “Mi kell a  nőnek?” című film egy jelenete. A filmben egy reklámokat készítő cég azt a feladatot kapja a NIKE-tól, mint megbízótól, hogy készítsen egy reklámfilmet egy futócipőhöz, aminek a célcsoportja a nők. Az elkészült reklámban egy nő fut egyedül egy kihalt utcán -feltételezem- egy eső utáni hajnalon. Egyedül van a gondolataival. “Az út nem kérdezi meg tőle mennyi pénze van, nem nézi milyen rúzst használ. […]Bármikor visszatérhet hozzá és várni fogja.”  Nincsenek elvárások, senkinek nem kell megfelelni. Nem kell megjátszania magát. “Semmi játék, csak sport.” (No games, just sports!)

(Ha nem ismered a filmet érdemes megnézni, mert fergeteges vígjáték! ) Íme ez a bizonyos jelenet eredeti angol hanggal:

Tulajdonképpen a filmben szereplő angol “game” szó helyes fordításban nem a “játék”, hanem inkább a “játszma” lenne. Ezzel együtt, azt is éreztem, hogy a CÉH kiírásában nem a “játék” ezen részét szerették volna az alkotásokban viszontlátni, de egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a szlogent és a futó női alak képét. Annyi hasonlóság talán mégis van a kiírás és a kép között, hogy a játék felszabadít és örömöt ad, akárcsak nekem a futás. 🙂

Ennyit az inspirációról, kicsit több, mint 5 mondatban. 🙂

A kép kiválasztása:

Elkezdtem inspiráló képeket (elsősorban fotókat) gyűjteni. Kerestem azt a képet, amit szerettem volna viszontlátni a quilten. Az alábbi kollázs mutatja milyen sokféle képet találtam:

Végül az őszi erdőben futó nőre esett a választásom.

Annyi szépséghibája volt a képnek, hogy én nem akartam őszi erdőt. Nem a lehulló levelek megvalósításával volt a gondom, bár izgalmas lett volna a konfetti technikát alkalmazni hozzá. Szerettem volna, ha egy kicsit kékesebb a kép, a kora hajnali színeket és inkább tavaszi, vagy nyári erdővel. Ráadásul mivel a kedvenc színem a türkizkék, ezért el tudtam képzelni egy kékes-zöldes árnyalatokban pompázó erdőt. Az elefántos kép színvilága volt a kedvencem:

Tehát akkor a fenti őszi erdős képet és az elefántos színvilágot kellene valahogy összeboronálni. 🙂 Mivel a képszerkesztő programokkal elég kezdetleges a barátságom, ezért nem tudtam megvalósítani a kép módosításával azt, amit elképzeltem. Ennyit sikerült összehoznom:

Az anyagok kiválasztása

Végül sok tekintetben képtelen voltam a képzeletemre hagyatkozni. Ebből adódott is az első nehézség, ami hetekre visszavetett. Az anyagok kiválasztása során teljesen elvesztem. Egyik nehézség pont az volt, hogy nem a kép színeit másoltam, ezért be kellett “azonosítanom”, hogy melyik fa, vagy lombkorona milyen színnel cserélhető fel (A sárga helyett hol legyen világoszöld, vagy világoskék. Hol kell barnát és hol kell sötétkéket használni?) A másik gond a kékeszöld (és zöldeskék) anyagok sorrendjének meghatározása volt. Próbáltam ugyan eldönteni, hogy melyik a sötétebb és pontosan mi hová illene a legjobban, de még fekete fehér fotó után is úgy tűnt, hogy  a mintájuk és a színük ugyan más, de  tónusban igen homogének.

A technikai megoldás

A “Másolat vagy művészet” című bejegyzésemben bemutattam néhány technikai megoldást pár mondat erejéig. Nekem a legjobban Lea McComas munkái tetszettek. A quiltjei kellően aprólékosak. Alapvetően raw edge applikációt használ, de helyenként egy kis tűfestéssel is pontosítja a képet. Szépen kidolgozottak a képei, de nem esik át a ló másik oldalára, hogy csak tűfestést alkalmazzon. Bár, itt jegyezném meg, hogy a Bike Boys Cross the Finish Line című quiltjét- amivel díjat is nyert a 2014-es Houstoni Quilt fesztiválon-  már teljesen átvarrta tűfestéssel, de az alapja ugyanúgy raw edge applikáció, vagyis nem nyomtatta ki textilre az eredeti képet, mint más quilterek.

Külön érdekesség, hogy a múlt héten vettem csak észre, hogy az egyetlen -nekem tetsző- fotórealisztikus futós quiltet is Lea McComas készítette. Ezt a képet le is mentettem magamnak inspirációként:

Még 2016-ban megnéztem a 9 részes online tanfolyamát, ahol részletesen megmutatja, hogyan készíti el a fotórealiusztikus quilteket. Annyit elárulok, hogy a kétoldalú vetex mellett, freezer papírt is használ és még olyan technikai segítséget is, mint a világító asztal. (Ez utóbbi nekem nem állt rendelkezésemre.) Ettől eltekintve, én is ezt a technikát alkalmaztam. Kinyomtattam a képet k.b 105 x 70 cm-es méretben és utána elkezdtem az apró kis darabok előrajzolását, vagdosását.

Úgy vélem, a színes fotó-realisztikus képeknél sokkal nehezebb dolog az anyagválasztás, mint egy monokróm képnél. (Legyen az fekete-fehér, vagy egy színárnyalatai) Ez nem csak a kék-zöld anyagoknál igazolódott be. Nem tudom kinek mennyire állnak rendelkezésére otthon a maradékos dobozaiban testszínű anyagok, de nekem ebből van a legkevesebb. A Moncarapachoban használt bordűr anyagban van többféle barackvirág szín, ezért kifejezetten vadásztam erre a színvilágra. Prágában találtam is kettőt, amit azonnal megvettem. Ezekből használtam egy kicsit a figura kialakításához. Sajnos, csak utólag vettem észre, hogy hiába voltak szép testszínűek az anyagok, sokkal világosabbak, mint amire szükségem lett volna. Éppen ezért, nem lett a női alakom izomzata olyan szép tónusos, mint az eredeti képen. Pedig az alábbi képsorozaton látható, hogy még a fekete fehér képen sem “ordított” ez a hiba. Utólag viszont úgy érzem, kicsit elefántlábai lettek a hölgyeménynek, mert a színek jobban összemosódtak, mint kellett volna.

A legaprólékosabban a figurát dolgoztam ki, de így is terveztem. Szerettem volna, ha színében és kidolgozottságában is kiemelkedik a háttérből.  Mintha a fényképezőgép fókuszában Ő állna és  a háttér kicsit homályos, mert messzebb is van, sőt az erdőt befedi kicsit a hajnali pára is. A nehézség az volt benne, hogy az futónőm arca nagyon kicsike, az egész alak a cipő talpától a feje búbjáig kb. 38 cm. Egy két helyen igen nehézkesen ment a “satírozás” vagyis a tűfestés, mert borzasztó pici területen kellett dolgoznom. Éppen ezért, pl. a szemét sem lehetett kidolgozni részletesebben. 

Amikor az alábbi képet készítettem azon gondolkoztam, hogy csak ki ne kelljen bontanom! És ki kellett, az első cérna túlságosan sötét volt. Ahogy a gyermekeim mondták, “csontvázfejű” volt a néni tőle. 🙂

Voltak részek, ahol túl sokat törtem a fejem, de volt, ami ment “gyorsabban”. Egy-egy fázis után ilyen kis kupacokat sepertem össze az asztal alól.

Hogyan lesz az erdei útból vizes aszfalt?

Mint említettem, nem akartam falevelekkel beterített erdei utat készíteni, de a kép adott volt. Szerencsés az, aki fotó-realisztikusan tud ábrázolni úgy egy aszfaltozott utat, hogy csak a képzeletére hagyatkozik. Nekem, ez nem ment, kellett hozzá valami “kézzelfogható” kép is. 🙂

A kész quilten az út vizes aszfalt lenne, amolyan eső utáni. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt sikerült visszaadni, mert amikor Laci ránézett a készülő képre, azt mondta: “Látszik, hogy ez Magyarországon készült, mert tiszta kátyú az út!”  Erről ennyit. 🙂

Végül kivágtam egy képet a filmből és ezt módosítottam képszerkesztővel. Ez adta az alapot a nedves aszfalthoz. Itt is akadt némi nehézség: a perspektívák összehangolása.

Módosítás után. Kicsit kilapítva, kicsit poszterizálva. A színek száma 5 -re lecsökkentve.

Az utolsó pillanatig voltam bennem kétségek. A tűzés előtt folyamatosan azt éreztem, hogy a nő nem fut, hanem lebeg az út felett. Egyszerűen csak azért, mert nem oda helyeztem el, ahová az eredeti kép szerint kellett volna…

Applikálás és tűzés

Végül elérkezett az idő, amikor azt mondtam, hogy most már abbahagyom a pici darabok illesztgetését és elkezdem applikálni őket. Hangsúlyozom abbahagytam, mert úgy éreztem befejezni sosem fogom. 🙂

Ami így indult. A kék cérnával nem voltunk jó barátságban. 🙁

Mennyi tüll legyen rajta?

Szerettem volna a hátteret egy kicsit még “homályosítani”, “ködösíteni”, vagy párásítani. Ahogy tetszik. Erre tüllt használtam (lehetett volna organzát is, de attól nagyon féltem. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a finom anyagot össze-vissza szaggatja a makrancos gép. Nem mintha a tüll jobb választás lett volna, ebből a szempontból.) Eredetileg, a kép különböző pontjaira más más színű tüllt tettem. Nemcsak az erdőre, de még az aszfaltra is egy kis organzát, hátha attól “vizesebb” lesz. De végül utólag meggondoltam magam, hogy az már túl sok lenne.

Végül tettem is rá, meg nem is. 🙂 A világoskék lombkorona közelebb van, nem kell, hogy homályba vesszen, ezért óvatosan kivágtam róla a tüllt.

Végül már csak a  tűzés volt hátra. Kevesebb “mintát” használtam itt is, mint terveztem, de mentségemre legyen szólva, olyan aprók voltak a falevelek, ágacskák, hogy igen kevés játékra adtak teret. A legnehezebb az aszfalt tűzésmintájának kitalálása volt. Na, most aztán már mondhatjuk, hogy igazi magyar aszfaltot varázsoltam! 🙂

Az utolsó 10 cm volt a legnehezebb. Centinként szaggatta a gép a cérnát. A szürke ugyanúgy nem tetszett neki mint a világos farmerkék. Persze, hogy ezzel kellett a legtöbbet tűzni. Már majdnem oda jutottam, hogy az utolsó 10 cm-et levágom egyszerűen a kép aljáról!

Szegés

Amikor már késznek nyilvánítottam a képet és azt hittem, hogy a nehezén túl vagyok, kiderült, hogy nem. A több réteg anyag és a stabilizálásnak használt táskamerevítő közbélés olyan vastag volt együtt, hogy minden egyes tűszúrással  meg kellett küzdenem. Végül meg is lett az eredménye, egy szép kis repedéssel és vízhólyaggal az ujjamon. Már azóta van szilikonos gyűszűm, ígérem megtanulok vele varrni! 🙂

Becsomagolva:

És végül a quilt címke:

Összességében nekem tetszik a végeredmény. Nem mondom azt hogy maximálisan elégedett vagyok vele, de jó ránézni. Visszaadja azt, amit szerettem volna. (Leszámítva azt, hogy a csajszi még mindig lebeg kicsit az út felett…) A quilt elkészítése maximálisan hozta azt, mit egy pályamunkától “elvárok”. Volt benne bőven kihívás, alaposan megdolgoztatott és úgy vélem, a témához való személyes kötődés sem kérdőjelezhető meg.  🙂 Rengeteget tanultam közben és mire a végére értem, legszívesebben elölről kezdtem volna, itt-ott kicsit másképpen. 🙂 Pl. A jobb oldali erdőrészlet kidolgozásánál már nagyon eltértem a képtől, a bal oldalnál még görcsösen ragaszkodtam hozzá, de nem tetszett a foltok össze-összevisszasága. Szándékosan mintás anyagot használtam háttérnek a különböző részeken, mert úgy gondoltam, ha egyszer összemosódik a háttér felesleges cifrázni. Ma már, ezt sem így csinálnám. 🙂 Kíváncsi vagyok milyen lesz újra élőben látni a kiállításon. Ha továbbra is tetszik akkor majd kikerül a leendő dolgozószobám falára. Addig, amíg nem lesz helyette jobb! 🙂

Frissítés:

A hozzászólásokat meg tudod nézni a facebook posztnál:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!