Gergő nagy kedvence a Thomas és barátai mesesorozat. napokig hallgattam, hogy szeretne egy “magas” Thomast, vagy magas “Jamest”. 🙂 Az utolsó pillanatig nem tudta eldönteni mit válasszon, végül a papírboltban a piros papírra bökött rá, nem a kékre, így James lett a házi papírmozdony. Gondoltam rá, hogy ezt a jelmezt is varrjam, a Játékkonyhához hasonlóan. Nem találom lehetetlennek az elképzelést, de tartottam tőle, hogy a 150 grammos flíz, mint merevítés itt már kevés lesz, kellene hozzá valami keret is… De végül valójában az idő rövidsége miatt döntöttem a kartondobozos megoldásnál. Engem ugyanis hideg zuhanyként ért, hogy január 18-án tartják az óvodai farsangot. Egy hét alatt, csak így tudtam két jelmezt összehozni, az egyéb teendőim mellett. 🙂

Készítettem pár fényképet a kicsi Jamesről. Ő volt a “minta”. Az én verzióm ugyan kicsit szögletesebb lett,ennek több oka is volt. Mindenképpen szerettem volna az eredeti doboz adottságait kihasználni és a lehető legkevesebbet “szabni” rajta. Másrészt muszáj volt, hogy legyen valami tartása. Harmadrészt az sem elhanyagolható szempont, hogy a gyermek utána valahogyan “fel tudja venni”. Így az eredeti hengeres testformát szögletesre hagytam és csak a mozdony eleje lett kerek.

Felhasznált anyagok:
  • Kartondoboz (legalább kettő)
  • piros kartonpapír (4 ív)
  • fekete kartonpapír (3 ív)
  • Fehér kartonpapír (1 ív)
  • Arany festék, fekete festék -lehetőleg akril, bár én temperát használtam)
  • kapocs a kerekek rögzítéséhez
  • Sok-sok ragasztó (a papír ragasztáshoz -2 tubus nem volt elég)
  • erős ragasztószalag (a forma kialakításához)
  • építkezésből kimaradt hungarocell lapok (opcionális, nálunk akad még a padláson- helyette jó hullámpapír is) a kerekekhez
  • babatömő-anyag a füsnek
Így nézett ki eredeti állapotában a doboz.

Így kezdett “mozdony” formát ölteni. A kivágott részeket új helyre ragasztottam, a hiányzó részeket pótoltam másik dobozból kivágott darabokkal. Az alja teljesen nyitott.

Ragasztó-kenés:

Elkezdtem ráhajtogatni a színes kartont:

A fekete meglepően fogyott…

3 féle tányért készítettem elő: legkisebb sütis tányér a kicsi kerékhez előre, a kistányér a kerekekhez és a nagy tányér az arc kialakításához. (végül a sütis tányér használatára nem került sor, mert elfogyott a többi alapanyag és Gergő kiegyezett 6 kerékkel is)

A gyerekek segítettek a hungarocell darabolásában és utána a takarításban is! 🙂

Ezt a sablont nyomtattuk ki A3-as papírra. Pedig más készítettem a fekete festéket, hogy festhessek. Nem volt rá szükség.
Próba a pántok beállításához:
Oldalnézet. Közlekedni lehet benne, mert nem nehéz, de a farsangi “bulihoz” már le kellett venni.

Az arc rögzítéséhez lyukat vágtunk az elejére:

Az archoz is használtunk hungarocellt-merevítésnek és azt vontuk be fekete karonnal.

A füst baba-tömőanyagból készült hajlakk rögzítéssel. Bevált! 🙂 (persze extra erős hajlakkal)

Az oldaláról sajnos lemaradt a díszítő festés. Szerettem volna még fekete csíkokat, meg arany csíkokat festeni rá, hogy még jobban hasonlítson a kicsi Jamesre. Ha még lesz alkalom,a következőre pótolni fogom! 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!