Az alábbi képet 2010-ben készítettem a velencei karneválon, Olaszországban. Talán ez volt ez egyik első illúzió típusú jelmez, amit élőben láttam. (Lehet volt korábban is, de erről van fotóm. 🙂 )
A gyerekek miatt, évről évre keresem a különleges farsangi maskarákat. Egy jó ideje gyűjtögetem is ezeket az illúzió típusú jelmez-ötleteket. Főleg az amerikaiak készítenek illúzió hatású jelmezeket Halloweenra.
Három fő jellemzőjük van:
- Nem minden az, aminek látszik! 🙂
- Nehéz bennük mozogni
- Nehéz őket elkészíteni!
A fentiek ellenére, azért vannak próbálkozásaink. 🙂 Az alábbi két jelmez ötlet inkább csak ötlet, mint részletes leírás. Egyrészt a készítés közben nem nagyon készítettem fotókat, és mi is összeállítás közben próbáltuk kitalálni, mit hogyan lehet megoldani, hogy azt a látszatot keltse amit szeretnénk.
Tavaly megalkottuk az alábbi inspirációk alapján a repülő szőnyeges illúziót.
A jelmez elkészítése nem volt olyan nagyon bonyolult feladat. A következő anyagokat vásároltam:
- 1 méter türkiz (bélés) selyem (felső és a lábak)
- fél méter türkiz rugalmas csipke (felső rész)
- fél méter türkiz csillogós tüll (felső rész, kendő)
- 1 méter bútorvászon (szőnyeg)
- 1,5 méter függönyrojt
További kellékek:
- kartondoboz (a szőnyeg alapjának)
- vékony 1cm vastag léc (A „szőnyeg” megerősítéséhez)
- villanyszereléshez használt vezetékek (drótok a műláb formálásához)
- régi kinőtt legings ( a szőnyeg belső részéhez)
- régi függöny
- párnaöltet
- fehér nylonharisnya
- csillogó cipellő
A csipkéből, selyemből és tüllből készítettem egy buggyos ujjú tunika jellegű felsőt, aminek az alapját egy hosszú ujjú póló adta. A hosszított alsó rész különösen fontos, hogy a műlábab csatlakozását eltakarja. 🙂 Ezt a ráncolt csipkedarabbal oldottam meg.
A varrásról külön fázisfotókat nem készítettem, de az alábbi képen jól látható a fazonja:
A műláb nem más, mint a párnatöltettel kitömött harisnyanadrág. Drótot is tettünk a töltetbe, hogy a törökülést meg lehessen formázni. A harisnya végére aranyszínű cipellőt illesztettünk. 🙂 Ezt külön nem is kellett rögzíteni, de nem árt ha itt is van a belső részben drót. Az alábbi képen még a dereka mögé tettük a harisnyát, de az nem volt jó megoldás, mert így „rövid” lett a lába.
A nadrág egyszerűen egy melegítő alsó mintájára készült el, de ezt nem kell „felvenni”. Miután a műlábat beletettük (a kitömött harisnyát) utána a felső részét összevarrtam és gumit tettem rá. Így gumival rögzítettük a derekára, de a ” szőnyeg” is megtartotta. Fontos, hogy a lehető legkönnyebb legyen a műláb töltete, mert a nagy súly lehúzza a szőnyeget (Nálunk meghajlott a karton ezért kellett a széleken lécekkel megerősíteni!)
Ami még érdekes a szőnyeg elkészítése. A szőnyeg (a bútorvászon darab) közepére vágtam egy lyukat. Erre felvarrtam egy régi leggings felső részét, vagyis a gumis derékrészt. Színben egyáltalán nem passzolt hozzá, de nem is ez volt a lényeg, hiszen a felső rész eltakarta ezt. Az volt a fontos, hogy könnyen bele tudjon bújni és a leggings derékrésze megtartsa az egész szőnyeg részt a derekán, anélkül, hogy a kezével kellene tartania azt. Ezt a célt tökéletesen el is értük vele.
A bútorvászon darabot és a díszítő rojtokat tűzőgéppel rögzítettem a kartonpapírhoz. 🙂 (Akárcsak az alsó részhez a függönyt, ami a lábát takarta el.)
Amikor minden darab elkészült, egyszerűen belebújt a „szőnyegszoknyába”, a derekára akasztotta a kitömött műlábat, és az egészet eltakarta a tunikával. Összességében úgy érzem sikerült megoldani a kérdéses részeket. lehetett volna díszesebb a jelmez és a csodalámpa is nagyon hiányzott róla. Ha megtetszett az ötlet, használd fel a tapasztalatainkat és készítsd el a saját verziódat! 🙂
Idén pedig a repülő gyermeket, vagy a rakéta embert készítettünk. 🙂 Az alábbi képek segítettek az ötleteléshez:
Felhasznált alapanyagok:
- Kartondoboz
- szürke festék (Ezüst jobb lett volna!!)
- kb 1,5 méter hevederpánt
- 4 db müzlis kartonhenger (rakéténak)
- fél méter citromsárga pamutvászon (140 cm széles)
- fél méter narancssárga pamutvászon (140 cm széles)
- fél méter piros pamutvászon (140 cm széles)
- piros nadrág
- kétoldalú ragasztócsík
- farmernadrág
- harisnyanadrág
- cipő (a magaszárú jó választásnak tűnt, de nehéz!!)
- hajlítható fűtéscsövek (építkezésből megmaradt)
- flíz (a lábak elkészítéséhez)
A rakéta elkészítése viszonylag egyszerű volt. Kicsit túl egyszerű is lett. Ráfért volna még egy alapos díszítés. Pl. jó lett volna valmilyen led-fénysort szerelni rá, hogy látványosan csillogjon-villogjon. 🙂 A karton alját kivágtuk és a hátoldal egy részét is. A hevedert rögzítettük hozzá, hogy vállra lehessen venni, mint egy hátizsákot.
A müzlis dobozokat ráragasztottuk a karton doboz ép oldalának a közepére (kétoldalú ragasztócsíkkal) és az egészet lefújtuk szürke szórófestékkel. (Sajnos ezüst színűt nem kaptunk a közeli festékboltban. 🙁 )
A lábak kialakítása okozta a legnagyobb fejtörést. Nem tudtuk a szőnyegnél használt megoldást alkalmazni, mert itt önmagát meg kellett tartania a lábaknak. Több félresikerült próbálkozás után (hungarocell faragás -könnyen eltört) végül előkerült valahonnan egy kis maradék fűtéscső. Könnyű, kézzel is formázható. A belső részébe Laci drótot fűzött, hogy a lábfejeket ki lehessen alakítani. a „térdénél” pedig meghajlította a csöveket. Nem lett tökéletes, mert a végeredményen elég íves a térdkalácsa. 😀 Majd ez a csövet tekertük körbe flíz darabokkal. (Ebből akadt bőven itthon).
Mindezt belebújtattuk egy harisnyanadrágba:
Mielőtt a harisnyát beletettük volna a farmerbe én még tekertem flízt a comb részére, de így is kevésnek bizonyult. Kicsit „ropi” lába lett. Cserébe könnyen megbírta tartani, nem húzta le a súly. (Kivéve a cipőt. A cipő volt a legnehezebb része a jelmeznek!) A nadrág derekát összevarrtam és itt egy övvel rögzítettük a derekára. A formázható műanyagcső nem volt rossz választás, mert tényleg tartós és könnyű lett. Igaz, egy kicsit rövidebbre kellett volna vágni, hogy az egész szerkezet a levegőben maradjon, ne támaszkodjon a földre, amikor felveszi.
A lángnyelvek elkészítése.
Az 50 cm széles anyagokat kettévágtam hosszában, és az így kapott két-két darab 25 cm-es csíkot háromszög részekre daraboltam (Nem mértem, csak ahogy sikerült.)
Végül alig maradt maradék. A 140-es méretű, piros nadrágra szinte minden darabot felvarrtam!
A varrást nem bonyolítottam túl, egyszerűen kézzel nagy fércelő öltésekkel rögzítettem a háromszögeket a nadrág teljes külső részére a bokájától a derekáig. A varrást mindig a következő sorral takartam el, a tetején maradt csak szabadon, de azt a pulóver fedte be. Ez a művelet eltartott pár órán keresztül, de teljesen elégedett voltam a végeredménnyel. 🙂
Íme a végeredmény. A felvétel egyszerű volt. A műlábat a derekára csatoltuk az övvel, a rakétát a hátára vette. Utólag még a pulóver rakéta illesztésre kellet volna kicsit odafigyleni, hogy az illúzió hatás jobban érvényesüljön. (Lásd fentebb az inspirációs képeket.) De végül a gyerekeknél nagy sikere volt így is a jelmeznek. 🙂