Ígértem, hogy hozok egy rövid kis beszámolót az idei OFF-ról.  🙂

A 2019-es OFF szervezéséért a szekszárdi csoport volt a felelős és elmondható, hogy egy nagyon színvonalas sokoldalú fesztivált hoztak össze. 13 kiállítást tudtunk megtekinteni szerte a város különböző pontjain. Bár a rendezvény pénteken kora délután kezdődött és vasárnap délutánig tartott, én csak a szombati napot tudtam a kiállítások megnézésével eltölteni, miközben a díjkiosztó gálán is részt vettem. Sajnos, ez idő alatt nem tudtam jutottam el minden helyszínre, ezért előre elnézést kérek. Senkit sem szándékosan hagytam ki, csak egyszerűen nem fért bele minden az időmbe.

A  kínálat nagyon változatos volt, mert a kékfestő quilteken keresztül a Modern Műhely munkájáig bezáróan többféle stílusban láthattunk quilteket. Összességében elmondható, hogy a ezek a kiállításokon igen színvonalas darabok voltak kiállítva, bár személyes véleményem szerint, túlsúlyban art quilteket tartalmaztak. A kékfestő kiállításon túl nem igazán láttunk klasszikus patchwork darabokat (Kivétel valamennyire a Retro kiállítás). Az art quiltekből volt bőven választék: mind színvilágban, mind témában és technikai megoldásban nagyon sokfélék, amelyekből nemcsak inspirációkat lehet gyűjteni, hanem az arra fogékonyaknak az érdeklődését is felkelteni a különleges technikai megvalósítások iránt. 🙂

Sajnálatos módon, a pályázati felhívásra idén is sokkal kevesebb darab érkezett, mint amire a szervezők számítottak. A “született 1989-ben” pályázatra összesen 20 munka érkezett be, amire a fődíjjal együtt 10 díjat kellett volna kiosztani. A következő kategóriák voltak:

  • OFF Fődíj
  • A legjobb tradicionális munka
  • A legjobb art quilt
  • A legjobb gépi tűzés.
  • A legjobb csoportos munka
  • A legjobb első pályázó
  • A legjobb mini quilt
  • A legjobb kortárs quilt.
  • A legjobb figuratív quilt
  • A legjobb kézi tűzés

(A kategóriák részletes leírását a 2018-os pályázati felhívásban találod meg.)

A zsűri végül úgy döntött, hogy az utolsó négy pályadíjat nem osztja ki, mert ezekben a kategóriákban nem érkezett be elegendő mennyiségű pályázat, amelyekből ki tudták volna választani a “legjobb….” quiltet. Ezen kívül idén a zsűri sokkal szigorúbban vette, hogy csak azokat a pályamunkákat díjazták, aminek köze volt a pályázati kiíráshoz.

Az alábbiakban mutatom a díjazott munkákat és a kiállítás többi darabját is. 🙂

A Fődíjat Andrási Rita Évgyűrűk munkájával kapta meg. A quilt ihletése az volt, hogy a fa törzsén szereplő évgyűrők és a céh 30 éves története között párhuzamot vont.

A legjobb tradicionális munkadíját Kissné Horváth Katalin  Nagymama lettem című quiltje kapta meg:

A legjobb art quilt díját Vargáné Orbán Erika Tienanmen Tér című munkájáért ítélték oda:

A legjobb első pályázó munkája a világhálóról. Szikszayné Köhler Judit munkája.

A legjobb csoportmunka: Stúdió MI Pécs: Évgyűrűk

A legjobb gépi tűzés díja: Földvári Foltoskodók: Átmenet

Bár díjat nem kapott Somogyiné Mina Mária munkája, mégis szeretném kiemelni. (Valószínűleg a témaválasztás nem volt megfelelő a pályázat szempontjából.)

2014. óta nem láttam ilyen aprólékosan kidolgozott, hagyományos motívumokkal mintázott kézimunkát Országos kiállításon. A készítő 2014-ben különdíjat kapott az Iszlám motívumok munkájával (Lásd: Határtalanul 2014.) sőt az akkori kiállításon volt látható Szabóné Tornai Ilona Kalocsai virágözön című munkája is, ami szintén kékfestő anyagokból készült, aprólékosan kidolgozott professzionális kézimunka. Személy szerint én már nagyon hiányoltam ezeket a klasszikus motívumokat, az ámulatba ejtő aprólékos kézi applikálást. Így mondhatni, akár témába illett, akár nem nálam ő volt a fődíjas. 🙂

A másik nagy kedvencem Felediné Szabó Klára “Szabadon” munkája volt. Nem tudom miért nem értékelte a zsűri, de én nagyon örültem neki, hogy ezt a munkát elkészítette és láthattam élőben! 

A Foltmodern csoport tagjai egy különleges darabot készítettek. Ezt a stílust “talking quiltnek”, (beszélő quilt) hívják. Meghatározó címszavakat válogattak össze 1989-ből. 🙂

Volt aki az első magyar lombikbébi születését örökítette meg. 

Én pedig (Kerékgyártó Szilvia, ha valaki nem ismerne) a Berlini fal lebontásának (1989.11.09.) meghatározó szimbólumát (a falat áttörő trabi graffitijét) választottam. Részletesen az alábbi blogbejegyzésben olvashatsz a quilt születéséről. Így készült: Született 1989-ben

A Foltmodern csoport egy nagyon különleges ötlettel állt még elő. Nagykalapos Zsuzsi 30 évét mutatták be egy interaktív quiltben. A háttérben természetesen egy modern quilt adta az alapot, amin egy kalapos alak ül és kezében a “fotóalbum”. Minden oldalon Zsuzsi  elmúlt 30 évéből egy-két jelentős pillanatot láthattunk mini applikációkban.

CsontosnéSzabó Katalin: Született, lett, teremtetett című munkája

Váradi Zsóka Lávafolyam című munkája.

És zárásként mutatom Nagy Anita: 30 év vagy egy pillanat című quiljét. Ami számomra igencsak emlékezetes maradt. 😉

 

A többi kiállításon készített fotót az alábbi google mappában tekintheted meg. Nekem személy szerint a QuiltingStudió 2.0 Kiállítása tetszett a legjobban. 🙂 De figyelemre méltó volt a kékfestő kiállítás is, és  külön érdekesség a Retró kiállítás.

Sajnos, minden helyszínről nincsenek fotóim, de Éva albuma kiegészíti az enyémet.

https://photos.app.goo.gl/uD1T9sEe1xosjtZc8

Ábrahámné Éva is megosztotta velem a saját fotóalbumát, amit az alábbi linken keresztül érhetsz el:

https://photos.app.goo.gl/CCtBNsKo2bRfcAPs7

Köszönöm, hogy velem tartottál!

Szilvi

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!