Biztosan Te is hallottál róla, hogy 2022. április 21-24 között került sor, a korábbi Prágai Patchwork Találkozó (PPM- Prague Patchwork Meeting) megrendezésére Brnoban.

Sok kósza pletykát hallottam korábban arról, hogy ez a kiállítás tulajdonképpen az Európai Patchwork Kiállítás (EPM- Europian Patchwork Meeting) kelet európai kistestvére, és annak idején, a helyszín (több kelet európai város közül) végül Prága lett.

Sajnos, 2020-ban már le kellett fújni a kiállítást a járványhelyzet miatt, és tavaly sem került rá sor. Végül, két év kihagyás után rendezték meg. Az már egy másik kérdés, hogy miért nem Prágában (ahogy a nevében is szerepel), miért Brno adott neki otthont? Hallottam erről is pletykákat, ha minden igaz, akkor a kiállítás a jövőben már Brnoban lesz Prága helyett.

Előnye, hogy Budapestről vonattal 4 órán belül megközelíthető, ami nekünk nagyon jó hír. Én is vonattal látogattam el a kiállításra. 🙂 Nem messze a vasútállomástól, az óvárosban találtam magamnak szállást. A környéken rengeteg üzlet, bevásárlóközpont, hangulatos kis éttermek, sörözők találhatók. Gyalogszerrel az óváros főbb nevezetességeit is meg lehet látogatni. Egyetlen hátránya volt, hogy a kiállítás központjától jó 35-40 percnyi gyalogút, de az 1-es villamos, ami közvetlen a vasútállomásról indul, egyenesen a kiállító központhoz vitt, nem egészen 10 perc alatt.

Hoztam sok-sok fényképet, és bevallom vásároltam anyagokat is. Próbáltam olyanokat beszerezni, ami jól illik az idei terveimhez. 🙂

A helyszín egy hatalmas pavilon volt, amelynek csupán néhány termében voltak elrendezve a quiltek. Összesen húsz különböző kisebb kiállítás és közel 500 db quilt kapott helyet a rendezvényen. A két évvel ezelőtti (vagyis a 2020-as kiírásnak megfelelően) két nagy pályázatról döntött a zsűri szombaton.

Az egyik a VÍZ (Víz) címet viselte:

a másik pedig a kaleidoszkóp volt.

Szeretnék néhányat kiemelni közülük. A fődíjet a következő munka kapta. A kaleidoszkóp minta itt is egyféle anyag féelhasználásával készült, amit nagyon szépen kiegészített. A technikai megvalósítást illetően felmerült kérdésként, hogy vajon angol papírtechnikát, egyblokkos csodát, vagy papírra varrást alkalmazott az alkotó? 🙂 Szerinted?

 

Az alábbi quilt a Gaia- Földanya címet kapta. Az egyblokkos csoda technikával készült a teljes quilt, ami elég nagy méretű lett. Ebben a technikában, még az a plusz, hogy panel az alapanyag. Egy teljes panelet meghagyott a képrészhez és másik 6 darabot darabolt fel a hatszögletű kaleidoszkóp mintákhoz. A z alap panel önmagában nagyon színes, ami sokféle kaleidoszkóp minta elkészítését teszi lehetővé. Nem lehet azt mondani, hogy unalmas a színvilága. Éppen ellenkezőleg. Van, aki szerint ez már túl sok. 🙂

Mindenesetre, a technikai kivitelezés lenyűgöző volt. A quilt tűzése a minta mentén történt, kiegészítve azt, kiemelve a részleteket. A készítő további díszítő elemekkel egészítette ki az alapmintát: gyöngyök, hímzések láthatóak az apró részletekben:

 

Az alábbi quilt talán nem olyan nagyon kiemelkedő, de engem megfogott, hogy az egyblokkos technikát milyen szépen alkalmazta.

Emellett a cseh munkákból közönségszavazat alapján is felállítottak egy sorrendet. Ez utóbbiban jellemzően tradicionális munkákat láthattunk.

A kiállítások közül a magyar foltvarrókat a Modern Műhely (Modern Movement) képviselte.

Tavaly ősszel nem tudtam elmenni Ezüstvölgybe, az Európai Patchwork Találkozóra, így különösen örültem neki, hogy a 2021-es pályázati munkákat élőben megcsodálhattam. A pályázat címe: VAD volt.

Az Európai Patchwork Találkozó pályázati munkái között, talán nem megelepő módon, több fotorealisztikus quilt i s volt látható: Ezek egy része, valamilyen vadállatot jelenített meg. Technikai megoldásban voltak közöttük nagyon különlegesek is. A quiltek másik része pedig inkább az art-quilt kategóriába sorolható, hagyományos patchowrk nem igazán volt közöttük.

Nekem a személyes kedvenceim az alábbiak voltak:

Két német foltvarrónő különleges sorozatot készített. Gabi Fischer német foltvarró sorozatának a témája a NŐK. (híres nőkről, asszonyokról készített színes quilteket)

Valamennyi quilt, igen aprólékosan kidolgozott, részletgazdag kép volt. A legjobban a háttér díszítése, a különböző anyagok és technikák ötvözése fogott meg:

Eva Wöhrl Németországból pedig egy botanika sorozat mutatott be. Minden képen más virág látható. Aprólékos munkával kézi hímzéssel díszítette őket. Elmondása szerint, egy darab elkészítése egy hónapig tartott.

 

Az alábbi Goggle fotóalbumban megtalálod a kiállításon készített fotókat. Sok-sok részletfotót készítettem, hogy jól látható legyen egy-egy quilt milyen technikával, milyen tűzéssel és további díszítéssel lett ellátva:

Brno Quilt Show 2022. 04. 21-24.

Köszönöm, hogy velem tartottál, ezen a virtuális bemutatón!

Szilvi

Ha Te is szívesen megtanulnád az „Egyblokkos csoda” patchwork technikát, akkor a következő online kurzus segítségével elsajátíthatod a technika fortélyait.
Kattints a következő linkre: Egyblokkos csoda online kurzus

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!