Hónapok óta készülök arra, hogy nyáron varrjak egy saját utazótáskát. Alapos kutatást végeztem a témában, sokáig nézegettem a különböző fazonokat. Az elképzelésem az volt, hogy egy kisebb méretű táskát készítsek, olyat, ami egy hosszú-hétvégés kiruccanáshoz megfelelő méretű, és háztartási varrógéppel egyszerűen megvarrható. Igyekeztem bővíteni a táskavarrós ismereteimet is közben. Végül a képen látható forma mellett döntöttem. Hasonlít egy kicsit a nagymamás táskához, csak nagyobb és szélesebb lett. 🙂 Szerettem volna, ha kerül bele egy kis foltvarrás is, nem csak táskavarrás. Ki is találtam, hogy ehhez a fazonhoz milyen szélső foltos mintát varrjak meg. Majd meghozta a postás az anyagot egyenesen Kínából….és a tervem borult. 🙂 Maradtam a tűzésnél, igyekeztem az anyag mintát kiemelni, illetve megtűzni. De azért kapott foltokat is: applikáltam rá egy kis díszítést. Illetve egyet-egyet mindkét oldalára. 🙂

A mintás anyagban van bordó, lila, ciklámen, sárga, narancssárga és bézs is. Ez pont olyan színösszeállítás, amit nagyon nehéz fotózni! 🙂

utazótáska__01

A minta tűzése nem volt olyan egyszerű, de igyekeztem nem rontani rajta. 🙂 Majd varrtam és varrtam… Tűztem egyenesen is, ahová ez illett jobban… Kapott néhány cipzárt és zsebeket. Sok-sok zsebet….

utazótáska__68

Néhány kép a kész táskáról:

utazótáska__70

utazótáska__83

utazótáska__71

utazótáska__74

utazótáska__67

utazótáska__75

utazótáska__76

utazótáska__79

Nézd meg az olvasóim milyen táskákat készítettek már el:

Fehérné Sipos Enikő_toszkán utazótáska

Fehérné Sipos Enikő

 

Füziné Bódis Györgyi

Füziné Bódis Györgyi

Molnárné Czidler Borbála_toszkán

Molnárné Czidler Borbála

Német Ilona

Német Ilona

Pekker Ágnes_toszkán

Pekker Ágnes

Valéria Schneidler

Valéria Schneidler

Szeretnél további nyári darabokat készíteni a segítségemmel?

Összeválogattam az elmúlt évek legkedveltebb nyári mintáit, amit most kedvezményesen meg tudsz vásárolni egy online tanfolyam formájában. Vannak hozzá letölthető, nyomtatható leírások PDF-ben és videóleckék is, hogy a trükköket jobban meg tudjam mutatni!

Kattints a képre, ha érdekel a tanfolyam!

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!