A kisfiúknak már készítettünk néhány járműves sablont, de nem feledkeztünk meg a lányokról sem. A kislányoknak való minták közül szeretném bemutatni az elsőt: a kutyasétáltatós kislányt. Egy reggeli futás közben jutott eszembe, hogy tehetnénk még egy kicsit különlegesebbé, így kapott helyet Párizsban az Eiffel torony előtt. A kutyasétáltatós kislányból így lett párizsi kutyasétáltatós lány. A következőkben az elkészítésének folyamatát szeretném megosztani veletek.

A legutóbbi blogbejegyzésben már említettem, hogy az applikáláshoz szükséges előkészületek során nem feltétlenül szükséges papírsablont készítenünk, így röviden ezt fogom most bemutatni.

Először ki kell nyomtatni a sablont, majd tetszőlegesen nagyítjuk. Az itt látható párnához A3-as nagyítást használtam, tehát az eredeti sablont 140%-ra nagyítottam fel. (Ennél kisebb felhasználási módot nem is javaslok)

A kinyomtatott sablont darabolhatjuk és kartonra ragaszthatjuk, ahogy eddig mutattam, de olló nélkül is jól használhatjuk! 🙂

sablon_kvj

Nem kell más hozzá, csak egy világos ablak. Maszkoló ragasztóval felragasztjuk rá a sablonunkat, majd arra kétoldalú ragasztófátylat ragasztunk. Arra figyeljünk, hogy ebben az esetben a sablon tükörképét kell használnunk!! Tehát színével az ablak felé ragasszuk fel, amennyiben a sablonon nincs külön jelölve, hogy ez a minta tükörképe.

(FIGYELEM! Változás! 2015. áprilisától már ez a minta is tükrözve tartalmazza a részleteket, ami annyit jelent, hogy NEM kell az ablakra ragasztani, elég csak az asztal lapjára fektetni és átrajzolni! 🙂 )

páriszi lány_ 043_kvj

A rajzzal ellátott ragasztófátylat vasaljuk fel a kiválasztott anyagra és vágjuk ki a mintát.

Az eleje:

páriszi lány_ 044_kvj

páriszi lány_ 045_kvj

A képen talán nem látszik tökéletesen, de erre darab ragasztófátyolra szépen sorban felrajzoltam a minta többi részét is. Igyekeztem egy színből készülő darabokat egymás mellé tenni. Majd kivágtam őket és felvasaltam a kiválasztott vászonra.

páriszi lány_ 041_kvj

Ilyen lett a színoldala. (még vasalás előtt)

kép_kvj

A pontos illesztésekhez készítsünk segédfóliát.

 

segédfólia_kvj

 

A pontos illesztés után rávasaljuk a mintát az alapra. (háttérre). Ügyeljünk arra, hogy a vasalót csak nyomjuk, ne toljuk az anyagon!!

A kész mintát applikáljuk.

páriszi lány_ 047_kvj

A kisasszony kapott egy fodrot is a ruhájára. Ehhez csipkét használtam, amit az applikálás előtt a ruha alá igazítottam, és együtt rögzítettem a ruhával.

páriszi lány_ 002_kvj

A kislány szoknyája alól kilátszik két szép, vékony lábacskája. Itt szeretném megjegyezni, hogy ba kezek és lábak igencsak vékonyak lettek. Úgy éreztük kár lenne elrontani a „karaktert” vastagabb végtagokkal, viszont az applikálásuk így kicsit nehezebb. A mintán teljesen körbevarrtam, 2,8-as öltésszélességet használva. Ha úgy érezzük ez így túl nehéz, akkor vastagítsunk kicsit rajta! Természetesen, ha a minta egy takaró középmintája lesz, ez a probléma magától megoldódik. Megfelelő nagyságban ugyanis nem lesz gond az applikálással!

A hímzés itt is elmaradhatatlan. 🙂

páriszi lány_ 003_kvj

Már majdnem készen van a minta. Még néhány apróság hiányzik.

páriszi lány_ 050_kvj

A varrógép betűfunkciójának segítségével ráhímeztem a lufira Csenge nevét. A betűtípus elég egyszerű, hasonlót kézzel is könnyen készíthetünk!

páriszi lány_ 051_kvj

páriszi lány_ 052_kvj

Vessünk egy pillantást a hátoldalára:

páriszi lány_ 053_kvj

Kapott egy réteg vliest, és egy hátlapot. Ragasztóspray-el rögzítettem őket egymáshoz. Ezután következik a tűzés.

Előbb árokban…..

tűzés_kvj

kép_ 006_kvj

….majd díszíthetjük.

A sétálóutcát kicsit „kavicsosra” mintáztam. Az égboltot, meg ….nem is tudom, csak úgy girlandokkal.

páriszi lány_ 055_kvj

A kész kép hátulja….

páriszi lány_ 056_kvj

..és az eleje: 🙂

kép_ 008_kvj

páriszi lány_ 036_kvj

páriszi lány_ 035_kvj

páriszi lány_ 034_kvjj (1)

Hol van az Eiffel torony? 🙂

páriszi lány_ 023_kvj

páriszi lány_ 027_kvj

Most rendkívül kedvezményesen 500 Ft darabáron vásárolhatod meg a gyerekmintás applikációs szabásmintákat!

Keresd őket a webshopban: Applikált minták

2016-ban indult el a "Patchwork Suli- Patchwork kezdőknek" online kurzus. Elkészült a kezdő tanfolyam frissített, átdolgozott változata. Nagyobb hangsúlyt fektettem az általános tudnivalókra. Bővítettem az anyagot a vásárlói visszajelzések alapján, olyan fontos részletekkel, hogy a varrásráhagyást milyen irányban érdemes levasalni, vagy hogyan lehet ferdepántot készíteni, részletes útmutató kapsz a szükséges anyagmennyiség kiszámolásához és megannyi kérdésre megkapod választ, ami csak egy kezdő foltvarróban felmerülhet! Bővül a videóanyagok száma!

Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!