Egy korábbi blogbejegyzésben megmutattam, hogyan választom ki a színpalettát a tervekhez. Azt is megemlítettem, hogy nem mindig sikerül pontosan olyan színvilágú anyagot vásárolnom, mint amilyen a terveken szerepel, emiatt előfordul, hogy kicsit módosítok végül rajta. Az utóbbi hetekben három új minta előlapján dolgoztam, ezeket szeretném most kicsit részletesebben bemutatni. Amellett, hogy látni fogod, hogy milyen anyagokat használtam végül, most kicsit a tervezési folyamatról szeretnék pár szót szólni.

Sokan tudják, hogy a minták tervezéséhez használok tervezőprogramot, ami sok lépést egyszerűsít a tervezési folyamatban. Egy gombnyomással meg tudom nézni, mekkora foltokat kell kiszabni egy adott blokkhoz. Ám a látszat ellenére, ezzel még nem ért véget a folyamat, sőt igazából itt kezdődik. 🙂

A minták tervezésénél a színek összeválogatásán túl, sok más szempontot figyelembe szoktam venni.

Először is szándékosan nem tervezek (vagy csak nagyon ritkán) nagy méretű, 2 x 2 méteres quilteket. Hiszen az ágytakarók száma igen korlátozott lehet egy háztartásban, és bár igaz lehet ajándékba is készíteni (vagy akár eladásra is) de ezek a darabok, sokkal időigényesebbek. Tapasztalatom szerint, a foltvarrók szívesebben varrnak kisebb darabokat, legyen az terítő, falvédő, valamilyen dekorációs darab, vagy éppen táska. Ennek részben az az oka, hogy a kisebb méret miatt, “gyorsabban” elkészülnek, másrészt hamarabb alkalom nyílik egy új minta, új technika kipróbálására. Éppen ezért, jellemzően 60 cm-100 cm-es darabokat tervezek, mintától függően, de igyekszem mindezt úgy összehozni, hogy igény esetén akár takaró nagyságúra is bővíthetőek legyenek. Van is rá példa, hogy valaki nagyobbat álmodott! 😉

Első lépés, a tervezési szakasz. Ha elkészül egy terv megnézem mekkora méretet kell elkészíteni anélkül, hogy sérülne a minta maga. Előfordul, hogy itt jön a neheze. Ha az alapmintát bele szeretném zsúfolni egy kb. 1 x 1 méteres darabba, akkor lehet túlságosan kicsike blokkokat kell megvarrni. Márpedig nem mindenki szeret a 365-ös kihíváshoz hasonlóan 6 inches blokkokat varrogatni. 🙂 Ilyenkor átgondolom lehet-e még a mintán változtatni, egyszerűsíteni, vagy elvenni belőle.

Amikor megvan a megfelelő elrendezés egy vállalható mérettel, akkor következik a megfelelő technikai megoldás kiválasztása. Ha már elég jártas vagy a foltvarrásban, akkor tudod, hogy sok olyan blokk /minta van, amit többféle technikával is el lehet készíteni. Jó példa erre a kunyhó minta. Az alapminta nagyon egyszerű, kezdő szintű, az alábbi bejegyzésben meg tudod nézni az elkészítés menetét: Karácsonyfadíszek. De mindezt varrhatod már un. “szalagtechnikával” is, vagy esetleg quilt-as-you-go-val, mint a papucsnál. És akkor még a papírra varrásos változatát nem is említettem. Ez utóbbit alkalmaztam az őszi hátizsáknál. Vagyis a következő lépés mindig a megfelelő technikai megoldás kiválasztása. Ilyenkor igyekszem szem előtt tartani, hogy a lehető leggyorsabban varrhatóak legyenek a blokkok, DE mindez ne menjen a minőség rovására. Előfordul, hogy muszáj inkább lassabb módszert választani, mert az biztosabb, pontosabb. A cél az, hogy a minta varrható legyen és sikerélményt adjon bárkinek, aki belevág!

A technika kiválasztásakor igen gyakori, hogy még módosítani kell a korábban meghatározott méreteken, a könnyebb, gyorsabb szabás érdekében. Ha például, egy közepes méretű, 25 cm-es blokkokból áll a minta, de a program szerint ehhez 6,2 cm-es csíkokat kell leszabni, vagy 8,6 cm-es négyzeteket, akkor inkább módosítok. Kényelmesebb 6,5 cm-es csíkokat szabni a vonalzó és körkés segítségével és 9 cm-es négyzeteket is, nem? 🙂 Inkább legyen a végeredmény 27,5 cm. Az kevésbé zavaró szerintem, mint az, hogy nem lehet gyorsan haladni a szabással. Kifejezetten akkor, ha sok blokkot kell megvarrni a mintához.

Végül előfordul, hogy az alapminta nem egy szép kerek szám lesz (pl.: 98 cm x 98 cm) amit keretekkel lehet még tovább bővíteni.

Összefoglalva egy minta elkészítésekor, nem csak egy tetszetős mintát igyekszem megtervezni, hanem figyelembe veszem, a következőket:

  • ne legyen túlságosan nagy a kész quilt mérete,
  • a blokkok nagysága kényelmesen varrható legyen,
  • kiválasztom a megfelelő technikai megoldást hozzá,
  • finomhangolom a méreteket, hogy egyszerűbb legyen a szabás is, ne csak a varrás

Nézzük, hogyan alakult a három őszi hónap mintájának elkészítése!

2019. Szeptember

A színpalettát már mutattam korábban. Ezt még egy kis feketével bővítettem ki, de végül a megfelelő anyagokat is sikerült hozzá megvásárolnom, így hű maradtam az eredeti elképzeléshez, ami a színeket illeti. Cserébe középmintán kicsit változtattam a varráskor.

A középminta mérete 100 x 100 cm. A külső blokkok 20 cm-esek. Ami a technikai megoldást illeti, a középső részéhez kézi applikálást alkalmaztam, de ez a minta nagyon szépen elkészíthető géppel is, és egyáltalán nem válik a kárára, ha valaki ezt a megoldást választja. Hiszen elég nagy méretű 40 cm-es blokkról beszélünk. 🙂 Mindkét keretet “gyors-technikákkal” varrtam meg, de a belső kis “négyzet négyzetben” blokkokhoz megadtam a papírra varrás lehetőségét is, hátha valakinek az nagyobb biztonságot nyújt. A szélső blokkokat módosítottam, mert négyzetek helyett téglalapokat is tettem bele. Így szerintem gyorsabb és kevesebb a lehetőség a sok illesztésből adódó pontatlanságra. A kézi applikálás időigényes, de ha valaki a gépi megoldást választja, akkor ez összességében egy gyors haladós és mutatós darab.

Tóth Csilla befejezett munkája, az általam választott anyagokból:

2019. október

Az októberi minta színvilágának lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, ezt a szürkés zöldes árnyalatot sehol nem találtam.

Ismerve a lehetőségeket, már a tervezéskor is eltértem kicsit tőle:

Így végül a konkrét anyagok vásárlásakor, egy kicsit kékes árnyalatokat választottam.

Ami pedig a méreteit illeti: a teljes quilt mérete 110 x 110 cm. A középminta 90 x 90 cm, a blokkok mérete pedig 40 cm. A technikai megoldásnál viszont már többféle módszert választottam. Található benne átlósan felezett négyzet, negyedelt négyzet, repülő vadlibák gyorstechnikával, papírra varrás, és kézi applikálás is. Minden részénél igyekeztem a legoptimálisabb megoldást kiválasztani. Ez így kicsit ijesztő lehet, de a blokkok mérete miatt, szerintem kezdők is bátran bevállalhatják!

 

Zsíros Katalin kész előlapja. Kati szintén az általam összeállított anyagcsomagot használta, amiben a pontosan a terv szerinti anyagok szerepeltek. Ugye milyen gyönyörű lett? 🙂

2019. november

A novemberi mintánál se ezt az érdekes narancsos barna árnyalatot, se ezt a sötét zöldet nem találtam, ezért végül finom meleg zöldek és rozsdás sárga színeket választottam.

Ennél a mintánál bevallom nehezebb dolgom volt a tervezéskor. Próbáltam elvenni belőle, de akkor pont a lényeg veszett el. Így muszáj volt megtartani a jelenlegi elrendezést, ami 13 teljes blokkból áll. Átlagosan 4-9 blokkos mintákat szoktam tervezni. Emiatt -és a könnyebb szabás miatt- végül 24 cm-es lett egy blokk, a kész alapminta pedig 102 cm-es. A szabást, varrást gyorsítottam, ahol csak lehetett, de az alapblokk elég összetett lett, a kiegészítő blokknak pedig négy változatát kell elkészíteni a teljes mintához. A minta annyira behatárolta a kereteket, hogy kihoztam belőle a maximumot, és szerintem jól varrható darab lett ugyan, de időigényes, még ebben a méretben is. A kicsi blokkok többeket elriasztottak, ezért úgy döntöttem, hogy táblázatos formában meg fogom adni egy nagyobb változat méreteit is. Hiszen ez a darab tényleg takaróként lenne az igazi. 🙂

Neked melyik minta tetszik a legjobban?

Szeretnél további őszi színvilágú darabokat varrni a segítségemmel?

További, színpompás őszi patchwork darabokat válogattam össze a következő online tanfolyam anyagába. Varrhatsz hátizsákot, terítőt, falvédőt, de akár ágytakarót is velem!

Most kedvezményesen meg tudod vásárolni az online tanfolyamot. Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!