Vagy belépés a megvásárolt kurzusod eléréséhez.

Szegési technikák a szép befejezéshez - online kurzus

Ezt a tudásanyagot elsősorban azoknak ajánlom, akiknek gondot okoz a kész quilt szép befejezése, a szegés maga. A tanfolyami anyag összeállításakor az volt a cél, hogy a segítségemmel elsajátítsd a legalapvetőbb technikákat ahhoz, hogy sikerüljön szépen befejezni a kész munkádat, legyen az poháralátét, falikép vagy akár ágytakaró! A szegőpánt/ ferdepánt készítésétől egészen a végső simításokig megmutatok mindent. Igyekeztem összeválogatni a leggyakrabban használt megoldásokat:

  • Megmutatom a klasszikus szegőpánt varrását, amit kézzel és géppel is be tudsz fejezni.
  • A gépi szegésre mutatok többféle alternatívát és belépünk a díszítő szegés világába is.
  • Hogyan tudsz úgy szegni, hogy nem lesz látható a szegő a színoldalon? Erre is mutatok megoldást. 
  • Ha nehézséget okoz  azoknak a daraboknak a beszegése, ami a szokásos négyzet formától eltér, attól sem kell megijedni.
  • Ha már az alapokon túl vagy, egy kicsit duplázzuk a szegést.
  • Nem maradt ki az íves darabok szegése sem. 🙂
Ha több részletet szeretnél megnézni, kattints ide: Szegési technikák a szép befejezéshez részletek A teljes csomag közel 3 órányi videóanyagot tartalmaz!

Figyelem!

Az online tanfolyam megvásárlásával az online felülethez kapsz jogosultságot, ahol megnézheted a varrási útmutatót, a videó anyagokat és letöltheted a szabásminták PDF változatát is. A vásárláshoz jár egy Facebook tagság, ahol lehetőség van kérdezni az elkészítés menetével kapcsolatban, tapasztalatot tudsz cserélni a csoporttagokkal. 

A felületről részletesebben itt tudsz tájékozódni: Segítség a KURZUSAIM menüpont használatához

Ki tart velem?    

11 950Ft

Patchwork kezdőknek + Kezdő patchwork minták + Szegési technikák + Nagy quiltek tűzése otthon

Ez az online csomag a korábbi "Patchwork Suli- Patchwork kezdőknek" online tanfolyam frissített, átdolgozott változata.  Nagyobb hangsúlyt fektettem az általános tudnivalókra. Bővítettem az anyagot  a vásárlói visszajelzések alapján, olyan fontosa részletekkel, hogy a varrásráhagyást milyen irányban érdemes levasalni, vagy hogyan lehet ferdepántot készíteni, részletes útmutató kapsz a szükséges anyagmennyiség kiszámolásához és megannyi kérdésre megkapod  választ, ami csak egy kezdő foltvarróban felmerülhet! A legtöbb leckéhez kapsz videósegítséget. Egy minta elkészítéséhet többféle megoldást is megmutatok. Elmondom azok előnyeit, hátrányait és beszélek a saját tapasztalataimról. El tudod dönteni, Neked melyik megoldás lesz a legjobb!

Nézzük a részleteket! Az online tudásanyag 2 fő részből áll. Az első részében átnézzük a foltvarrás alapjait, azokat az általános, fogalmakat, információkat, amelyekre MINDEN (vagy bármilyen) foltmunka elkészítésére szükséged lesz! A következőkről lesz szó, összesen 20 leckében. 🙂
  •  A foltvarrással kapcsolatos alapfogalmak
  • A design kialakítása, inspirációk,
  • Színes kérdések
  • Egy kész quilt terv egyedi színváltozatának elkészítése Paint programmal
  • Anyagtípusok, milyen anyaggal érdemes dolgozni?
  • Bélésfajták, legfontosabb közbélések
  • A tervezés és a szabás eszköztára
  • Varrás, és a tűzés kellékei
  • Sablon szerkesztés
  • Hogyan számoljuk ki a szükséges anyagmennyiséget?
  • A varrásszélek vasalási iránya
  • A fedlap összeállítása- quilt szendvics elkészítése
  • Tűzés kézzel
  • Tűzés géppel
  • Ferdepánt szerepe és elkészítési módszerei
  • Szegés kézzel - a legismertebb módszer bemutatása
  • Szegés géppel - egy gyakran alkalmazott megoldás
  • Keretezés felfüggesztés 
  • Quilt label késztése -  fontos információk és módszerek
A második részben 9 kezdő technikával ismerkedhetsz meg. Rengeteg videó anyag lesz a segítségedre!
  • 1. Angol papírtechnika -háromféle varrási módszer bemutatása
  • 2. Kézi applikálás- rögzítési megoldások, legismertebb varrási módszerek
  • 3. Gépi applikálás- ezen belül is a sűrű cikk-cakkos megoldás mellett a raw edge applikálás és a díszítőöltéses applikálás
  • 4. Kunyhó és bírósági lépcső
  • 5. Gyorstechnikák: négyzetek varrása, háromszögek:  átlósan felezett négyzet, negyedelt négyzet, repülő vadlibák
  • 6. Néhány kezdő szintű négyfoltos, kilencfoltos blokk bemutatása
  • 7. Ismerkedés az íves varrással: részeg ember lépése
  • 8. Drezdai tányér és legyező
  • 9. Katedrál ablak technika
Figyelem! Az online tanfolyam megvásárlásával az online felülethez kapsz jogosultságot, ahol megnézheted a varrási útmutatót, a videó anyagokat és letöltheted a sablonok PDF változatát is. A vásárláshoz jár egy Facebook tagság, ahol lehetőség van kérdezni az elkészítés menetével kapcsolatban, tapasztalatot tudsz cserélni a csoporttagokkal. Az online anyaghoz a hozzáférés nincs időkorláthoz kötve, vagyis a hozzáférés korlátlan! A felületről részletesebben itt tudsz tájékozódni: Segítség a KURZUSAIM menüpont használatához    

35 450Ft

Patchwork kezdőknek + Szegési technikák

24 450Ft

Modulok