A napokban rátaláltam egy nagyon ötletes memóriajátékra. Elhatároztam, hogy elkészítem a saját verziómat. A filc helyett anyagot fogok használni. Így az elkészítés módja is kicsit más lett. Az egyik anyagbeszerző utamon bukkantam rá erre a kedves kis mintára. Egy minta 7 x 7 cm-es kis négyzetből áll. Összesen 16 különböző minta található az anyagon. Az eredeti játékban különböző színes anyagokból készültek el a kártyák. Idővel én is tervezem, hogy bővíteni fogom a játékot. A színes kis kártyák a kicsiknek játékos színtanuláshoz is jó. Tegnap este kipróbáltam a 3 éves kislányommal. Egyelőre, csak “keresd a párját” játékot játszottunk. A 2 éves kisfiam is lelkesen csatlakozott, keresete a cicákat, a kislányokat, és a virágokat.
memóriakártya__19
memóriakártya__28

memóriakártya__01

Az anyagot feldaraboltam és párba állítottam őket.

memóriakártya__03

Szükségünk lesz még egy egyszínű anyagra. Én rózsaszín alapon, apró fehér pöttyöset választottam. Ebből kell néhány (8 db) 2,5 cm-es csík és összesen 32 db 9,5 x 9,5 cm-es négyzet. Bélésnek kesztyűbélést használtam. A kesztyűbélést 9,5 x 9,5 cm-es négyzetekre vágtam fel.

memóriakártya__05

Első lépésként keretet készítettem minden képnek. Ha szépen sorban tesszük őket a gép alá, egészen gyorsan lehet vele haladni. Csak utólag vágtam szét a csíkokat.

memóriakártya__06

Készülnek:

memóriakártya__07

Elkészültek a bekeretezett kis képek. Kivasaltam őket.

memóriakártya__08

A kesztyűbélésre rátettem a pöttyös anyagot, majd a mintás képeket. A két anyag színével van egymásra fordítva!

memóriakártya__09

Körbe varrtam a kis “szendvicseket”. Az egyik oldalon hagytam neki kifordító-nyílást. Miután kifordítottam őket, kivasaltam a kártyákat és a széleken újra levarrtam.

memóriakártya__12

Elkészültek a kártyák! Jöhet a játék!

memóriakártya__14

memóriakártya__20

memóriakártya__21

memóriakártya__22

memóriakártya__23

memóriakártya__26