A tél ihlette a takaró mintázatát és színeit. Év elején még a kedvenc lelőhelyeim zárva voltak, ezért a maradékos dobozokban kerestem hozzávalókat. A sok applikált minta következménye, hogy gyorsan telnek a maradékos dobozok, kisebb nagyobb hulladékkal. Főleg kisebbekkel. 🙂 Nehézséget is okozott, hogy alig találtam nagyobb 20 cm-es darabokat. A párom nagyon segítőkész volt, mert felajánlotta az egyik kiselejtezett kopott sötétkék ingét (amely garantáltan nem ereszti már a színét), ebből készült végül a szegőpánt. 

Eredetileg felnőtt méretű takarót szerettem volna készíteni, de végül csak egy 100 x 140 cm-es gyerektakaró lett belőle.

Az elkészítéséhez többféle technikát alkalmaztam. A kék színű darabokat egyforma négyzetekre vágtam és összevarrtam. Itt elsősorban a pontos illesztésekre kellett figyelni, maga a technika nem bonyolult. 🙂 A nagyobb elválasztó blokkokra hópelyheket applikáltam gépi applikálással, majd kiegészítésként nagyméretű drezdai tányér variációból készítettem még két hópelyhet. Végül ezeket is gépi applikálással rögzítettem az előlaphoz. 

A kisebb darabok összevarrása után játszottam a színekkel kicsit. Szándékosan nincs össze-vissza kevertem a színeket, mert úgy gondoltam, így jobban kifejezi a kavargó hóesést.

  A csíkokból négyzeteket varrtam.

Majd a hópehely applikálásokat is elkészítettem. Ragasztófátyolra átmásoltam a mintát. A fátylat rávasaltam a  fehér vászonra, majd kivágtam a mintát. Eltávolítottam a hordozó papírt és a hópelyhet a kék négyzetre vasaltam. Az applikáláshoz pelenka öltést használtam.

Kicsit sziszifuszi volt, az apró mintázat miatt, de még mindig egyszerűbben, gyorsabban elkészült, mintha kézzel varrtam volna! 🙂

Kezd összeállnia  minta….

Elkészítettem az utolsó nagy hópelyhet is. A drezdai tányér elkészítésénél is gépi varrást alkalmaztam.

  És még az utolsó kirakó:

Bélésnek vatelint kapott, ami jóval nehezebb, mint a flíz, de melegebb is. Hátlapnak pedig polárt.  Utólag úgy érzem a két réteg  együtt megnehezítette a tűzést. Az volt a célom, hogy igazán meleg takaró legyen, ne csak egy dísz foltmunka. Cserébe  nehéz lett a takaró, a súlya a tűzésnél gyakran elhúzta, és emiatt nem lett minden ív olyan szép és tökéletes. De végeredményben pont olyan puha meleg lett, mint amilyennek szerettem volna! 🙂 

 Napsütötte havas  időben 🙂

További részletek a Foltvarrás Szilvivel 2016. januári számában, vagy a külön megvásárolható szabásmintában: