Aki már egy ideje foglakozik foltvarrással, előbb utóbb találkozik valamilyen fórumon -oldalon évelő takaró készítésével is. Tavaly a Foltvarró Céh is elindított egy felhívást, és egy kiállítás keretein belül bemutatásra is kerültek az elkészült darabok.

Talán találkoztál már Khatryn Kerr 356-ös kihívásával, ami 2016-ban indult el először, de tavaly is sokan csatlakoztak hozzá. Minden elismerésem azon foltvarróké, aki belevágtak, ugyanis az év minden napján kellett készíteniük egy (mini)  blokkot, amiből végül egy hatalmas takaró állt össze. Idén a Foltvarró Céh Országos Foltvarró Fesztiválján megtekinthetőek lesznek a magyar céh tagok kész darabjai! Nagyon kíváncsian várom már.

Kathryn tavaly is elindított egy kihívást, ahol már “csak” heti egy mintát hirdettet meg: Etolies Rouges címmel, de ehhez is szép számmal csatlakoztak tagok. Engem is megfertőzött a dolog, de a saját “12 hónapos kihívásom” mellé csak nem fért bele, hogy az anyagok összeválogatásán túl, hozzá is kezdjek a takaró megvarrásához. 🙁 Viszont a bogarat beültette a fülembe. Elgondolkoztam rajta, hogy esetleg én is elindíthatnék egy kihívást, és akkor nem lenne több kibúvó, miért nem tudom az időbeosztásomba beleszorítani. 🙂 Januárban végeztem egy kérdőíves felmérést a vásárlóim körében ahol -többek között-, azt is megkérdeztem szívesen részt vennének-e egy évelő takaró varrásában? A 129 kitöltőből  77%-a válaszolt igennel, így tudtam már nincs visszaút. 🙂

Igyekeztem felmérni a helyzetet, az elmúlt évek tapasztalataiból és arra a következtetésre jutottam, hogy ha elsősorban magammal szemben teljesíthetővé szeretném tenni a  kihívást, akkor elég lesz, ha csak a “hónap blokkja” varrást hirdetem meg és nem 52 hetet, vagy 365 napot. 

Így született meg a “2018. hónap blokkja” takaró első terve, amit azóta sok másik követett. És ahogy a lányok is kezdenek belelendülni az anyagok összeválogatásába, folyamatosan bővül a kollekció, egyelőre csak tervek szintjén, de remélem év végén a kész takarók közül sokkal többet tudunk összeszámolni!

Sokat törtem a fejem azon, hogy milyen színösszeállításbán készítsem el az évelő takarót, mert bár nagyon tetszett az első tervem szín-összeállítása, nem illik az otthonunkba. Végül Valki Andrea meggyőzött, hogy nyugodtan legyen olyan színvilágú, aminek lesz helye itthon. Így végül a nappali színeit (kanapé, szőnyeg) választottam. Találtam legutóbb néhány anyagot, ami színben nagyon passzolt a tervemhez, és persze akad itthon hasonlókból némi maradék.

Íme a saját tervem:

És az első három kész blokk:

És most vettem csak észre, hogy a júniusi blokkot varrtam meg a februári helyett! 🙂 A júniusit újra kell terveznem. Szerintem a cica kiszúrta ezt, ezért néz rám ilyen értetlenül…

Folytatás következik! 🙂

Szilvi

Ui: A kihívás elérhetősége jelenleg az előfizetőimnek adott. Minden hónapban a havi előfizetés része az adott hónap blokkja. Az egész éves csomagot így az kapja meg, aki egész évre előfizetett vagy minden hónapot megvásárol a Foltvarrás Szilvivel előfizetésből. Ez egyfajta bónuszként került a havi minták mellé.

Korábban ígéretet tettem arra, hogy ha valaki csak az évelőt szeretné megvarrni, arra is van ehetőség egy külön csomagban. A csomagot itt tudod megrendelni:

2018. évelő takaró

Előfizetőknek a leckék elérhetőségei:

2018. a hónap blokkja-gyűjteményes takaró

2018. a hónap blokkja -január

2018. a hónap blokkja-február

2018. a hónap blokkja-március