A húsvéti dekorációhoz valami kellemes pasztell szint szerettem volna választani. A Hobbiművészben akadtam rá ezekre az anyagokra. Annyira megtetszettek, hogy a húsvéti szettet végül ezekből készítettem el. A világos mintás anyag a Moda Whitewashed Cottage kollekciójából való. (A webshopban sajnos nem láttam őket, csak a boltban) Első nekifutásra vettem 1-1 kövér negyedet, vagy 30 cm-es darabot mindből. Majd később a teljes terítőhöz még egyszer ennyit. 🙂

IMG_0165_resize

A minta nem olyan bonyolult (vagy igen?) bár sok kicsi háromszög van benne.  A háromszögek felezett négyzetekből és gyors-technikás repülő vadlibákból állnak. Így haladós, de a sok kicsi háromszög találkozásának pontos illesztése miatt nagyon (de nagyon) oda kell figyelni a pontos szabásra, varrásra!

moda blokk

Terítőnek szántam a  végleges darabot, és bár a kis csoportomban lévő közvélemény kutatásom azt mutatta, hogy a 2. változatot kellene megvarrnom, én mégis az első mellett döntöttem, mert így a közepére, váza, tojástartó kosár, vagy bármilyen más fontos húsvéti kellék helyet kaphat, anélkül, hogy eltakarná a mintát. 🙂

moda_terítő

moda terítő2

Elkészítettem egy próba blokkot, hogy meggyőződjek róla, varrható-e a szabásminta. 🙂

Majd másik négyet a terítőhöz. Íme “élesben”  a két változat.

IMG_0170_resize

IMG_0171_resize

A tűzéshez Fairy Quilt sablonokat választottam.  Fairyquilt tollas körív és a blokk 38

IMG_0172_resize

A középminta sablonja két darabból áll, így a külső minta tetszőlegesen illeszthető.

Először rajzold fel a középső mintát a terítő közepére.

A külső körívet nem teljesen a középvonalhoz igazítottam, mert a cél az volt, hogy a minta ne lógjon bele a színes blokkba. A legszélső “tollakon” kellet is egy kicsit igazítani, hogy ne fedjék át egymást. Érdemes kicsit kisebbre venni őket.

A blokk sablon egyik felét felrajzoltam a szélső üres “háromszögekbe”.

A tűzést középen kezd el és haladj kifelé.

IMG_0300_resizeA keretez az alábbi mintát rajzoltam fel. Sablon nélkül nehéz tökéletesen egyforma csigavonalakat rajzolni. Érdemes addig próbálni, amíg “tökéletes” nem lesz és csak utána elkezdeni a tűzést.

A keretet tűzéséhez érdemes  középrózsaszín cérnát választani. Olyat, ami egy kicsit sötétebb a rózsaszín háromszögeknél, és világosabb a sötétebb részeknél -így egyik sem lesz túl hivalkodó.

IMG_0293_resize

IMG_0295_resize

IMG_0309_resize

IMG_0312_resize

IMG_0314_resize

IMG_0305_resize

A mintával terveztem egy 140 x 200 cm-es takarót is. Csak 6 terítőnyi mintát kell hozzá megvarrni. 🙂

noda takaró

És akik már megvarrták:

Horváth Éva terítője:

Martin Péterné Ildikó munkája:Sáriné Magdi színpompás változata:

És Valki Andrea tökéletes “másolata”.

A terítő varrási útmutatóját megtalálod a webshopban: Húsvéti tulipános terítő

húsvéti terítőNe felejtsd el a terítőhöz tartozó tojástartó tyúkocskát sem! 🙂tyúkocska

Ha szeretnél további húsvéti dekorációkat készíteni a segítségemmel?

Összeválogattam az elmúlt évek legkedveltebb húsvéti mintáit (asztalterítő, húsvéti nyuszik, tojástartó-tojásgyűjtő kosárka és egyéb dekorációk) , amit most kedvezményesen meg tudsz vásárolni egy mini online tanfolyam formájában. Vannak hozzá letölthető, nyomtatható leírások PDF-ben és videóleckék is, hogy a trükköket jobban meg tudjam mutatni!  

Kattints a képre, ha érdekel a mini-tanfolyam!

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!