Az inspirációs szöveg a következő lett:
„A természet lassan visszafoglalja azokat a helyeket, amelyeket egykor az ember formált a saját képére. Amint elcsendesedik az emberi jelenlét, újra a természet törvényei érvényesülnek: a növényzet benövi az épületeket, a táj fokozatosan újjászületik. Az elhagyott ház és a rozsdás autó már nem az enyészet jelképei, hanem egy új élet tanúi. A sűrű növényzet között egy különös, fémes lény halad előre – mintha egyszerre őrizné egy letűnt civilizáció emlékét és egy új korszak ígéretét.”
Az ötlet
Amióta Ezüstvölgyben először jártam, minden évben kíváncsian várom mi lesz az új pályázati kiírás. Általában azt tapasztaltam, hogy nemcsak érdekes témát határoznak meg a következő évi pályázatra, de ezek mindig olyanok, amit széles körben lehet értelmezni. Mindenki másra asszociál és ebből adódóan nem csak technikai megvalósításban, de mondanivalóban is nagyon különböző quiltek születnek.
Az „élőhely” pályázat először egy félreértéssel indult. Tavaly a rendezvényen lelkesen kerestem a kiírást, de először a gyerek pályázattal találkoztam, aminek „Erdő” (Forest) lett a címe. Kicsit meg is lepődtem, hogy ennyire egyszerű és direkt téma. Gyorsan kiderül, hogy tévedtem, viszont, gondolom ennek is köszönhető, hogy amikor meghallottam az „élőhely” címet, akkor először az erdőre asszociáltam. Valószínnek tartom, hogy ez esetben a magyar fordítás is befolyásolta elsőre a gondolataimat. Hiszen az élőhely, az élővilág szavak kapcsán mindenkinek a természetes környezet jut eszébe. A részletes kiírás, azért sokat segít abban, hogy kicsit tágabban is tudjuk értelmezni a témát. Ebben már szerepelt az is, hogy az „élőhely”, az lehet „lakóhely” is, és ebben az értelemben már nem az élővilág, hanem az emberi környezetre gondolunk: a városokra, a lakóházakra, az épületekre és a mesterséges, ember alkotta környezetre, élőhelyre.
Ennek ellenére a zöld szín valahogy befészkelte magát a gondolataimba. A díjkiosztó után este beszélgettünk Leventével a pályázati témáról. Megkérdezte tőlem, hogy van-e már ötletem rá? Normális esetben azt mondtam volna, hogy ez még túl korai, de akkor azt válaszoltam neki, hogy látok a szemem előtt egy hangyát, ami egy fűszálon mászik. Valahol korábban láttam egy ilyen természetfotót. Ettől a gondolattól végül nem is tudtam megszabadulni.
Másnap reggel a buszon utazva hazafelé, jutott eszembe a gondolat, hogy a „természet visszaveszi, ami az övé”. Ekkor már láttam a hangyát, a roncs autót és a romos házat a háttérben. Az ötlet megvolt. A neheze ezután következett. Hogyan szedjem ki a fejemből? Hogyan lesz ebből quilt?
Próbálkoztam több AI alkalmazással. Igyekeztem nagyon pontosan megadni a leírást, arról, hogy milyen képet szeretnék látni. Az Avantgarde munkámmal ellentétben, itt nem az AI segíttet ötletelni. Ellenkezőleg. Konkrét ötlet volt a fejemben, amit szerettem volna egy kézzel fogható képpé alakítani. Valahogy sosem éreztem tökéletesnek a végeredményt. Talán ez állt hozzá a legközelebb. Ez a kép tavaly szeptember 22-én készült.

Egy idő után feladtam és a részletekben merültem el: Elrendezés, háttér, növényzet, ház, autó, hangya. Külön-külön mappáim vannak egy-egy részlettel kapcsolatos inspirációkról. Vannak benne fotók, quiltek, vagy csak éppen tűzés ötletek.
Roncs autókat fotóztam egy évvel ezelőtt, így volt sok saját fotóm is, csak éppen a megvilágítás nem stimmelt rajtuk. Gyűjtögettem is képeket, meg ötleteket. Íme egy kollázs néhányról:

A képzeletbeli hangyát végül AI tervezte meg nekem, de itt belekerült egy csavar is a történetbe. Az elrendezés, háttér ötlethez rengeteg erdős, mezős tájképet, quilteket néztem meg.
A legnehezebb az volt ebben a munkában, hogy az utolsó pillanatig nem volt előttem -fizikai formában, az a végleges kép, amit meg szerettem volna valósítani. A zöld háttér eredetileg inkább egy erdő széle lett volna, de később úgy gondoltam -idő szűkében- egyszerűbb lesz megvalósítani a „zöld mezőt”.
Hiába volt meg az ötlet már 2025. szeptember végén, a kivitelezésre várnom kelett. Tudtam, hogy márciusig nem tudok hozzákezdeni, mert sorban álltak a már megvarrandó quiltek és a határidők. Végül csak áprilisban vágtam bele. Sőt, az anyagok nagy részét április végén Brnoban tudtam megvásárolni.

Volt bő két hetem a teljes megvalósításra. Igaz, azt előre eldöntöttem, hogy ezt most nem kézi varrással fogom elkészíteni, mert nem tudok ismét másfél hónapot szánni rá, mint tavaly.
Motiváció
Az első, és legfontosabb motivációnak szerintem mindig annak kell lennie, hogy magamnak, magamért csinálom. Nem azért, mert ez egy verseny, ahol nyerni szeretnék, nem azért, mert valamilyen külső körülmény miatt ezt most meg „kell” varrnom. Ha valamilyen „kényszerítő körülmény” van egy quilt mögött, az érezhető is a kész munkán. Mindig igyekeztem olyan quiltet varrni, aminél az volt a legfontosabb kérdés: „Kitenném a falra?” Ha a válasz igen, akkor mehet a dolog. Ha a válasz nem, akkor addig gondolkodtam rajta, amíg meg nem születik az ötlet, vagy inkább végleg elvetettem. Igaz, volt rá példa, hogy én is beleestem ebbe a hibába, de továbbra is úgy gondolom, hogy ez egy fontos választóvonal.
Az ötlet tetszett, a kérdésre a válasz is megvolt: Igen, szeretném megvarrni. Ezen kívül azért volt „kényszerítő körülmény” is. A tavalyi nyereményeső után úgy éreztem, kötelességem megpróbálni a pályázatot. Sőt, az is elvárás volt magammal szemben, hogy be kellene jutni a legjobb harminc közé, hiszen tavaly mégiscsak elhoztam három díjat egyszerre. Persze, nyugtattam magam azzal, hogy ez mindig olyan sok mindentől függ, amire nincs hatásom, de abban biztos voltam, hogy olyan munkát szeretnék varrni, amivel nem kell szégyenkeznem akkor sem, ha nem sikerül bejutnom.
Ma már tudjuk, hogy ez sikerült! Nehéz szavakba önteni mennyire boldog vagyok, sőt megkönnyebbültem! Utólag belegondolva, lehet ebben az esetben is nagyobb volt a külső nyomás rajtam, mint a belső késztetés. Vállalom a quiltet, ki is tenném a falra, de olyan zöld lett! 😊 Jelen pillanatban, nem tudom a lakás mely részére tudnám úgy kiakasztani, hogy azt érezzem, ez pont ide lett tervezve.

Kaptam olyan kérdést, hogy azért titkon biztosan reménykedem benne, hogy idén is sikerül elhoznom vele valamilyen díjat. Tudom, hogy ez sokaknak hihetetlen, de semmi ilyen nincs bennem. A cél az volt, hogy bejussak és ez megvalósult. Tavaly-ha megpróbálom objektíven nézni a munkámat-, úgy gondolom tényleg nagyon erős darabot készítettem. Mind megvalósításban, ötletben és látványvilágban is kiemelkedő volt. Azt azért, akkor sem gondoltam volna, hogy a fődíjra esélyes! Ma is meg kell csípnem magam, hogy ez valóban megtörtént. Továbbra is úgy gondolom nagyon nagy szerencsém volt a zsűrivel, hogy hozzám hasonlóan gondolkodtak. Tudjuk, hogy lehetett volna ez másképpen is. Idén nem érzem, hogy ennyire jól sikerült darabbal álltam volna elő. Nem olyan „technikás”, és látványban sem az, ami azonnal odavonzza az ember szemét, de szégyenkeznem sem kell vele. 😊 Ráadásul látva felhozatalt, én magam kapásból a felének ki tudnék valamilyen díjat osztani!
Attól, hogy tavaly milyen sikert értem el, nem gondolom, hogy bármi megváltozott volna. Nem érzem azt, hogy ettől én most sokkal több lettem, vagy többet érnék. Inkább csak annak örültem, hogy tudtam, hogy képes lennék rá, hogy ilyen darabot készítsek, csak valahogy sosem jutottam odáig, hogy rászánjam az időt. Tavaly ezt megtettem. Amikor valakinek a hobbija a foglalkozása is egyben, szerintem gyakran előfordul, hogy nem biztos, hogy pont azokat a darabokat valósítja meg, amit igazán szeretne. Sokszor le kell mondani a vágyakról, és nehéz döntéseket kell hozni, hogy mi fér bele az időbe. Idén már nem is engedtem meg magamnak ezt a luxust. Ha több időm lett volna rá, kicsit azért más lenne a végeredmény, de erről majd később.
Megvalósítás
Bár a kézi varrást kihagytam, de azért igyekeztem, hogy ne csak gépi applikációból álljon az egész quilt. Azt előre eldöntöttem, hogy ebben is lesz egy kis hagyományos patchwork. És igen, megint a kunyhóra esett a választásom. Mindamellett, hogy nagyon jól variálhatóak ezek a kis mini kunyhók, ebben volt egy kis tudatosság is. Szerettem volna egy kis „kapcsolódást” kialakítani az előző munkám és a mostani között. Eredetileg úgy terveztem, hogy több lesz benne a háttér, de végül a kompozíció oltárán fel kellett áldoznom a kunyhókat. Sokkal kevesebb került bele végül. (Cserébe több tucat könyvjelző készül a maradékból!)

Részletek:
A fa készítésénél kipróbáltam egy újdonságot. Illetve számomra volt az, mert eddig még nem használtam. Először vízben oldódó közbélésre varrtam meg a fa alapját, és csak utána helyeztem el az alapra. Végül további tűzéssel, vagy tűfestéssel alakítottam a kisebb ágakat, és a fatörzsek részleteit.



A ház megvalósításában Alison King textilművész munkái hatottak rám. Polyák Ildikótól kaptam az ötletet, hogy nézzem meg az ő alkotásai, mert nagyon sok „elhagyatott házat” készít olyan részletességgel, hogy valóban fotó hatásúak a quiltjei. Elvarázsolt ez a fajta részletesség! Időben nem fért volna bele, hogy az egész quiltet én is ilyen aprólékos tűfestéssel díszítsem, de a romos ház esetében túlléptem az „egyszerű” gépi applikáción. Került rá többféle tüll és sokkal több cérna, mint az elsőre gondoltam volna! Alatta ott vannak a foltok is anyagból kivágva, de ez már kevésbé látható.





A roncs autó már inkább raw edge applikációval készült, kevesebb tüllel és tűfestéssel. Érdekesség volt, hogy sikerült „rozsdás” mintázatú anyagokat vásárolnom, szintén Brnoban. Először azt gondoltam, hogy ez mennyire élethű lesz! Később jöttem rá, hogy sok esetben a nagyon foltos anyag, pont azt a kontrasztot tüntette el, amivel a 3 D-s hatást el tudtam volna érni. Azért maradt belőle így is az autóban, néhol több is mint kellene.





Később jött az ötlet, hogy a hangya ne élő hangya másolata legyen, hanem inkább egy steampunk stílusú, mechanikus hangya, amire szintén tudok fogaskerekeket felvarrni. Ez egy újabb kapcsolódási pont a tavalyi munkámmal. Úgy gondoltam, a mondanivalóhoz is ad egy csavart. A steampunk egy olyan sci-fi alstílus és szubkultúra, amely a 19. századi viktoriánus kor és ipari forradalom gőzgépes technológiáját ötvözi a futurisztikus elképzelésekkel. Sok olyan regény, film született már, ami egy olyan elképzelt jövőben játszódik, ahol a mechanikus szerkezetek beépülnek az élő szervezetbe. Egy elképzelt jövőben, ahol „a természet visszaveszi, ami az övé” akár elő is fordulhatna, hogy „a burjánzó növényzet között egy furcsa fémes lény jelenik meg, mintha egyszerre lenne a múlt maradványa és egy új világ lénye.” Így végül szintén AI segítségével terveztettem egy steampunk hangyát. A mesterséges képalkotó programnak köszönhetően nem csak mechanikus elemeket tett a hangyára, de megváltoztatta a természetes felépítését is.



Minden részletet külön készítettem el, hogy az elrendezéssel tudjak variálni, ha szükséges.
A háttér
A zöld növényzet volt a legnehezebb. A házra felfutó borostyán ötletét az adta, hogy láttam már sok olyan quiltet, ahol az anyag mintázatát használták fel. Ez lényegesen egyszerűsítette a folyamatot, bár eleinte úgy nézett ki, hogy nem lesz elég mintás anyagom hozzá. A quilt alsó részére vad aljnövényzetet terveztem, de ennek megvalósítására már tényleg nem lett volna elég időm, hiába gyűjtöttem össze rengeteg jó ötletet.

Végül, az egyszerűsítés miatt lettek fűszálak belőle. Bár nem látszik, de a háttérben szintén kunyhó blokkok vannak. Amolyan bolondos kunyhók, mindenféle zöld maradék anyagból. Az volt vele a célom, hogy ha nem sikerül teljesen lefedni a hátteret a fűszálakkal, akkor ne egy szín bukkanjon fel alattuk, hanem legyen benne valami véletlenszerű változatosság. A végeredményen végül csak akkor lehet mindezt felfedezni, ha az ember tudatosan keresi. 😊

Eleinte nagyon katonásan álltak a fűszálak. Sokat segített, hogy a rendszeres futásaim közben egyre tudatosabban figyeltem az útszéli növekvő növényzetet. Sok fotót is készítettem róluk. Rájöttem, hogy kell bele egy kis összevisszaság, hogy természetesebb hatású legyen.

Ami lemaradt.
Ha még lett volna időm a quilt jobb oldalára, ahol a zöld dominál, tettem volna még mezei virágokat. Ehhez is sok ötlet gyűjtögettem saját fotókkal. Az volt a tervem, ha nem kerülök be a legjobbak közé, akkor bővítem a növényzetet. Így viszont már ilyen drasztikus módosítást nem hajthattam végre rajta. Az ötlet a könyvjelzőkben kel majd életre:


Kompozíció
Végül, de nem utolsó sorban, szeretnék pár szót szólni a kompozícióról is. Nagy vágyam, hogy egyszer sikerüljön az aranymetszést alkalmazni egy elrendezésben. Ez szerintem a legnehezebb. A Fibonacci spirál nagyon speciális. Eredetileg úgy képzeltem, hogy a hangya alatt lévő fűszál lesz a kiindulópontja a spirálnak, ami majd „vezeti szemet”. Ez volt az a pont, amikor az AI nagyon nem volt a barátom, mert viccesebbnél viccesebb képeket generált, amikor megpróbáltam neki azt az utasítást adni, hogy a spirált tegye bele a képbe. Utólag én is hiába próbáltam a különböző elemeket ennek szellemében elrendezni rajta, sehogy sem jött össze. Így végül egy kicsit cikk-cakkos elrendezésnél maradtam. Bízom benne, hogy a fűszál, az autó és a ház végül vezeti a néző tekintetét, még ha nem is spirálosan. 😊





Köszönöm, hogy elolvastad! 🙂
Szilvi
Frissítés!
Bevallom nem igazán számítottam rá, hogy díjazott leszek. A tavalyi nyereményeső után az volt a célom, hogy bejussak a legjobb 30 közé. Nagyon sok különleges és szép darab volt közöttük. Szerintem, nagyon erős volt a verseny. Biztosan nem volt egyszerű dolga van a szponzoroknak sem, hogy a különböző stílusú, különböző technikákkal megalkotott munkák közül kell választaniuk. Nekem volt még pár kedvencem, akik végül nem kaptak díjat.
Így különönösen megtisztelő, hogy egy szakmai szövetség választotta az enyémet a harminc munka körül! 🙂



