Minden évben tervben van, hogy az Iránytű Foltvarró Kör tagjait meglepem karácsonykor egy kis aprósággal.

Egész évben rengeteg digitális tartalmat kapnak tőlem (letölthető varrási útmutatók, videók stb.) de ezek közül, csak akkor lesz fizikailag is kézzel fogható darab belőlük, ha megvarrják őket. Éppen ezért, karácsonykor – amennyire a pénztárcám engedi- próbálom valamilyen kézzel fogható darabbal meglepni őket. Sajnos volt, olyan év, amikor ez kimaradt. Talán ezért sem merem előre meghirdetni, garantálni a „karácsonyi ajándékot”, mert az elmúlt néhány év olyan váratlan meglepetéseket tartogatott a családunk számára, annyira kiszámíthatatlanná vált minden, hogy januárban még tényéleg nem tudom biztosan, hogy év végére megvalósítható-e az ötletem vagy csak terv marad. Terv ugyanis, mindig van.

A 2023-as karácsonyi meglepetését, már 2022. decemberében kitaláltam. Amint elkezdődött az egyedi anyaggyártás biztos voltam benne, hogy a következő kis csomag olyan lesz, ami kicsit „szilvifoltvarrásos”. Tudtam, hogy egyedi anyagot fogok hozzá gyártani. Szerencsére, ezt most sikerül is megvalósítani. A minta maga egy készen kapható vektoros minta, amibe szépen beleillesztettem a logómat, így tettem egyedivé azt. A változatos színű és mintázatú vektoros mintasor pedig lehetővé tette, hogy már egy viszonyleg kisebb anyagdarabból látványos darab készülhessen!

Szerencsére a csomagolásban mindig akad ilyenkor segítségem! 😉

 

Az alábbiakban ennek a mintának az elkészítését nézheted meg, és ki is próbálhatod saját anyagokkal! Érdemes sokféle anyagdarabot használni hozzá, hogy változatos legyen a minta, de természetesen bármilyen neked tetsző anyagot használhatsz hozzá!

A tűpárna angol papírtechnikával készíthető el, amihez az alábbi linken keresztül le tudod tölteni magadnak a szükséges sablonokat:

Hétszínvirág tűpárna sablon

Szükséges anyagok:

  • 20 darab 6,5 cm széles hatszög alakú színes pamutvászon
  • 6 darab 4 x 4 cm-es négyzet alakú színes pamutvászon
  • papírsablonok
  • 55 – 60 gramm tömőanyag
  • 2 darab 1,5 cm széles gomb
  • ragasztótoll (opcionális)

A kész tűpárna kb. 14 cm széles és 5 cm magas.

A tűpárna angol papírtechnikával varrható meg. Szükség szerint nyomtasd ki és vágd ki a sablonokat.

Készíts elő 20 darab színes hatszöget és 6 darab színes négyzetet. Az alábbi leírásban a hagyományos angol papírtechnikás módszert találod meg:

A papírsablonokat rögzítsd az anyaghoz. Ha nem varrod rá közvetlen a papírra az anyagot, akkor újra fel tudod használni a sablonokat, ahogy elkészültél egy virágmintával. Ragasztótollal érdemes egy kis pötty ragasztót tenni a papír közepére, hogy ne mozduljon el az anyag varrás közben. később szépen ki tudod venni a papírt az anyagból.

Ha rögzítetted az anyagokat, akkor rakd ki a neked tetsző sorrendet és kezdj el összevarrni két teljes virágmintát.

Mindkét mintához 7-7 darab hatszögre lesz szükséged!

TIPP! A figurás anyagdarabot NE középre tedd, mint ahogy én készítettem el, hanem inkább a szélére. A kész tűpárnát majd középen össze kell kicsit húzni, hogy jobb legyen a tartása, sőt érdemes rá gombot is varrni. Ez el fogja takarni a figurát!

Ha összevarrtad a két virágmintát, akkor az egyik szélére varrj fel további hat darab hatszöget a képen látható módon:

A hatszögek bevarrása után, a négyszögek következnek. Minden második (most még üres helyre) varrj be egy-egy négyszöget is. Az alábbi fektetési rajz, segít a pontos elhelyezésükben:

Ha elkészülté a fektetett fedőlappal és hátlappal, akkor vasald ki alaposan a formákat. Lehetőleg minden papírt szedj ki belőle! A vasalás segít, hogy a kis foltok élei megtartsák a formájukat. A tűpárna összeállítása könnyebb lesz a papírsablonok nélkül!

A négyzetek oldalát varrd össze a mellette lévő hatszögek oldalával, így fogsz kapni egy tál alakú formát:

A kész formát fordítsd ki! A másik virágot színoldalával lefelé fordítva illeszd rá a már elkészült darabra és kezd el összevarrni őket! Meglátod pontosan illeszkedni fognak egymáshoz!

 

Az utolsó két oldalt NE varrd össze! Ez lesz a kifordító nyílás!

Fordítsd ki a tűpárnát és tömd ki tömőanyaggal:

Varrd be a kifordító-nyílást!

Ezzel már, majdnem el is készült a tűpárna! Egy kicsit még tudunk a formán igazítani, ha a két oldalának a középre, felvarrunk egy-egy gombot, vagy legalább egy pár öltéssel összehúzzuk a kitömött tűpárnát.

Jó munkát kívánok hozzá!

Szilvi

És akik már elkészítették, és meg is mutatták a kész darabot: Csizmadia Dóra, Mészáros Ágnes, Kozák Borbála, Mészárosné Törő Anikó, Hadnagy Mónika, Tomainé Éva, Horváthné Szalai Éva, Szabó Erika, Parrag Mária, Paluska Annamária, Nagy Valéria, Tánczos Katalin, Kálmán Gabriella:

Ha szeretnél csatlakozni az Iránytű Foltvarró körhöz, most is megteheted!

Kétféle lehetőség közül is választhatsz!

  • Az éves tagsággal azonnal hozzáférést kapsz minden tartalomhoz, amit a tagságon belül elérhető!
  • A havi tagsággal eléred a havi mintákat és hónapról-hónapra bővül a hozzáférésed!

Mindkét tagsággal tudsz kedvezményesen anyagcsomagot vásárolni!

Részletekért kattints az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!