A beszélgetésekben egyre elterjedtebb, hogy azt mondjuk egy quiltre, hogy modern, ha nagyon színes, vagy nagyon sok benne a szürke vagy a fehér. De jussanak csak eszünkbe az amish quiltek, ahol szintén jellemző ez: gyakran használnak szürkét, amit kiegészítenek élénk színekkel, ráadásul gazdagon tűzik a munkájukat. De ettől még nem lesz modern egy amish quilt, ugye? Akkor tulajdonképpen, mitől modern, a modern? Ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk határozni a különbségeket a tradicionális és a modern quilt között, ismerni kell a modern quilt definícióját. A következő bejegyzésben ezt a témát szeretném egy kicsit körüljárni:
A The Modern Quilt Guild meghatározása szerint a modern quilteknek a következő jellemzői vannak: „A modern quiltek elsősorban funkcionálisak és jellemző rájuk a modern design.” 🙂 A különbözős stílusirányzatok számtalan módon határozzák meg a modern foltvarrást, de azért fellelhető néhány közös pont: Az egyik ilyen, hogy általában merész a szín és az mintaválasztásuk. Jellemző rájuk, hogy nagyon kontrasztosak és a háttér inkább egyszínű, homogén.Ezen túl megjelenik benne a minimalizmus és formákat gyakran az improvizáció jellemzi. Fontos még kiemelni a hagyományostól eltérő elrendezést, ami a hagyományos „rácsszerkezet” felborítása miatt egy másodlagos mintázatot ad a quiltnek.” (A Modern Quilt Guild meghatározása alapján kicsit szabad fordításban.)
Emellett gyakran jellemző a modern munkákra, hogy a hagyományos blokkokat kicsit újragondolják, vagy csak kizökkentik a megszokott formából.
Nézzünk rá néhány példát!
Újraértelmezett hagyományos blokkok
A hagyományos blokk átváltoztatására több mód is lehetséges.
Például, ha egy sor repülő vadliba blokkot, erős kontrasztos színekkel készítesz el, esetleg még ki is zökkented a megszokott elrendezésből, már modernizáltad.
Ha a blokkokat nem a hagyományos módon varrod meg, hanem egy kicsit szabadabban használod a „kereteket” (vagy esetleg ki is tolod azokat), akkor már megint tettél egy lépést a modern felé. Nézd meg ezt a kunyhó mintát- annyira szabálytalan, annyira színes, hogy alig lehet ráismerni! 🙂
Ezzel szemben az alábbi díjnyertes modern darabban teljesen szabályos blokkokat találunk. Nála a modern más jellegzetességeit kell keresnünk:
Merész, kontrasztos színválasztás, homogén háttér, és amegszokottól eltérő elrendezés. 2015-ben díjnyertes lett a Quilticon pályázaton modern tradicionalizmus kategóriában

1st Place Long Island Modern Sampler by Kim Soper Centerport, New York Individual MQG Member Pieced & Quilted by: Kim Soper
Hagyományos vadliba minta kibillentve a szabályos keretekből. A merész szín és anyagválasztást, a tűzést és a homogén háttérszínt itt is megfigyelhetjük.

3rd Place This Way by Tricia Royal Chicago, Illinois Chicago MQG Pieced & Quilted by: Tricia Royal
Alternatív háttér:
Az elrendezés adódhat a középpont eltolásából, vagy a hagyományos rácsszerkezet megváltoztatásából. A Modern Quilt Quide oldalán egész hosszú cikket találunk, ahol részletesen foglalkoznak mit is értenek az „alternative girdwork „alatt és ennek mennyi változata lehetséges. Élénk színű vibráló képekkel illusztrálják ezt. Érdemes megnézni: Alternative girdwork
Az alábbi formabontó magányos csillag, jó példa az alternatív elrendezésre.

2nd Place Deconstructed LoneStar by Amy Struckmeyer Oak Park, Illinois Chicago MQG Pieced & Quilted by: Amy Struckmeyer
Anyagválasztás
Ezen az applikáción pedig jól megfigyelhetjük az anyagok mintázatát: kicsit retro, kicsit geometrikus, merész színvilágúak.

2nd Place The Dishes Can Wait by Rachel Kerley Hillsboro, Oregon Portland Oregon MQG Pieced & Quilted by: Rachel Kerley
Anyagválasztásban a neves diesignerek is segíthetnek. A moda Modern Half Moon kollekciója:
A minimalizmus
Az említett pályázaton a minimalista design-ben 2. helyezett lett.

2nd Place Ascend by Nicole Neblett Chapel Hill, North Carolina Triangle MQG Pieced & Quilted by: Nicole Neblett
Szakmai berkeken belül is vita folyik arról, hogy a fenti jellemzőkből mennyit kell tartalmaznia egy modern quiltnek. A fenti példákból jól látható, hogy ha nincs is benne egy munkában az összes jellemző, akkor is több megtalálható.
Ha tetszett amit olvastál és kedvet kaptál hozzá, hogy kipróbáld a modern foltvarrást, érdemes felkeresnek a Foltos Magyar Modern Klubot, a Foltos MAMokat.
Ebben a hónapban a modernt választottam fő témának, ezért még fogok hozni kedvcsináló varrnivalókat! 🙂
Íme az első darabom. 🙂
További képek még:
https://themodernquiltguild.com/gallery
Képek forrása:
Pinterest: Modern Quilts inspiráció
Congratulations to our 2015 QuiltCon Winners!
Forrás: