Az elmúlt másfél évben, több mint 120 blogbejegyzést írtam. 2014. augusztusában pedig elkezdtem egy grafikus barátnőmmel, Szabó Csillával az egyedi tervezésű applikációs mintákat készíteni, melyekből az elmúlt egy évben több mint 30 féle készült el. Ideje volt az eddigi munka eredményeit felülvizsgálni, megkérdezni az olvasóközönséget, jó irányba haladunk-e, illetve, hogy a jövőben tervezett ötletekre mennyire van igény.

A kérdőív összeállítását rengeteg háttérmunka előzte meg. Részben az olvasók egyéni visszajelzéseiből táplálkoztam. Rengeteg kérdést kapok privát üzenetben, levélben, vagy akár egy-egy facebook postnál hozzászólásban. Ezekre a kérdésekre mindig igyekeztem a legjobb tudásom szerint válaszolni, ezzel együtt azonban képet kaptam arról is, milyen problémák, nehézségek merülnek fel a foltvarrók között. A blogbejegyzések statisztikáit megvizsgálva, látható, hogy melyek azok a bejegyzések, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek, mi az, amit szívesebben olvastok. Az Facebook oldalakon a bejegyzéseket, fényképeket illető a like-ok és a megosztások száma szintén egy fontos visszajelzés. Emellett folyamatosan figyelemmel kísérem a nemzetközi trendeket, rendszeresen tájékozódom nemzetközi oldalakon, előszeretettel forgatok külföldi magazinokat (Sőt egy-egy darabot el is készítek belőlük) Nem sajnálom az időt és pénzt arra, hogy, oktatásokon vegyek részt, hogy lépést tudjak tartani a változásokkal, az újabb trendekkel.

Civil szakmámtól nem áll távol a kérdőív-szerkesztés és elemzés, az elmúlt években rendszeresen részt vettem különböző kutatásokban. A kérdőív összeállításakor mindig szükség van egy előzetes feltételezésre. Az adott témáról kell, hogy legyen valamilyen elképzelésünk, pontosabban arról, hogy várhatóan milyen eredményt fogunk kapni. Csúnya szóval ezt nevezzük hipotézisnek. A kérdőív összeállításakor az én fejemben is kialakult egy sor hipotézis arra vonatkozóan, milyen válaszokat fogok kapni, miről érdemes blogbejegyzést írni, milyen témákkal kell többet foglalkozni, hogyan kell a termékpalettánkat átalakítani, hogy a vállalkozásom lépjen egyet előre. 🙂

300 kérdőív érkezett vissza! Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az aktív részvételt, a rengeteg egyéni hozzászólást, véleménynyilvánítást. Ezek nagyon hasznosak voltak számomra, mert így nem csak egy sor statisztikát látok, hanem sokszor a „miért”-ekre is választ kaptam.

Akkor nézzük, szépen sorban hogyan lehet összesíteni a válaszokat:

 

A kitöltőkre vonatkozó statisztikai adatok

 

A válaszadók, átlagéletkora 52,6 év, a kitöltők 100%-ban nők voltak.

 

Hírlevél olvasási szokások

 Az első két kérdés a Hírlevél – olvasási szokásokkal volt kapcsolatos. Először arra kérdeztem rá, hogy milyen gyakran olvastok Hírleveleket.

1. kérdés_körcikkErre a kérdésre azért volt szükség, mert szeretném a hírlevelek sűrűségét az olvasói szokásokhoz igazítani.

A második kérdés eredményei nem meglepőek, mert valószínűsíthető volt, hogy azok fogják elsősorban kitölteni a kérdőívet, akik rendszeresen olvassák a hírlevelemet. A kérdőív kitöltésére 5 nap állt rendelkezésre.

2. kérdés_körcikk

 A 3. kérdés arra vonatkozott, hogy milyen tartalmakat olvastok legszívesebben?

Első helyen található a „patchwork technika részletes bemutatása” 259 szavazattal. 🙂

Ezt követi az új minták, blokkok bemutatása (240), majd fej-fej mellett az adott ünnepekhez kapcsolódó ötletek, leírások, illetve az egy konkrét minta leírása (208). A karácsony közeledte valószínűleg megmutatkozik a válaszokban, de a kérdőívek visszaérkezését folyamatában is „szemmel tartottam” és ez a két választási lehetőség végig fej-fej mellett haladt.

 

 mit olvas szívesen

 

A hírlevéllel kapcsolatos saját vélemény, egyéni hozzászólás nem kötelezően kitöltendő kérdések közé tartozott. Ennek ellenére 125 véleményt kaptam!! Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, hogy várjátok a Hírleveleket, szívesen olvassátok a bejegyzéseket, hasznosnak tartjátok őket, tanultok belőlük, inspirációknak sem utolsó. Ezek a visszajelzések azt igazolták számomra, hogy érdemes a bejegyzéseket ilyen színvonalon, ilyen részletességgel elkészíteni, mert így nyújtanak nagy segítséget számotokra. 🙂  Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot és megosztotta ezt velem!

Patchwork Desing szabásminták

A következő kérdéskör már a Patchwork Design szabásmintákkal volt kapcsolatos. Ehhez előzetesen annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a célcsoportunk elsősorban azok a kisgyermekes anyukák illetve, nagymamák voltak, akik szeretnének maguk készíteni egyedi babatakarókat, vagy baba- illetve gyerekszoba kiegészítőket. Eredeti célunk az volt, hogy komplett takaró-szetteket, többrészes darabok elkészítéséhez adjunk ötleteket, mintákat.

A komplettebb minták és a hozzá tartozó dokumentáció elkészítése igen időigényes, és mivel rengeteg ötletünk volt (és van is) ezért az első egy évben inkább arra fordítottuk az időt, hogy minél többféle sablont készítsünk. Terveink közt szerepel, hogy összetettebb mintákat, klasszikus patchwork elemekkel kombinált terveket is készítsünk. Remélhetőleg a következő évben erre is sor kerül. Ezen kívül tervben van a felnőtteknek való minták készítése is. A kérdőív egyik fontos visszajelzése volt, hogy erre lenne is igény.

Számomra meglepő volt, hogy a kérdőív kitöltők 46%-a válaszolta azt, hogy még nem töltött le ingyenes szabásmintát, mert nem is tudott erről a lehetőségről. Időközönként készítünk ingyenesen letölthető mintákat, ezek mindig szerepelnek az ihletet adó blogbejegyzésben, de több olyan visszajelzést is kaptam, hogy a letöltésük nehézséget okozott, illetve nem volt minden lépés egyértelmű, ezért nem merték végigvinni a folyamatot. Köszönöm a visszajelzést, külön levélben fogok erről egy részletes tájékoztatót (képernyőképekkel) küldeni!

 5. kérdés

Pozitív visszajelzés volt számomra, hogy akik már vásároltak tőlünk szabásmintát, azoknak a 58%-a sikeresen elkészítette a mintát a leírás alapján. A nemleges válaszok között elsősorban az időhiány szerepelt és csak kevesen (3,9%) válaszolta azt, hogy túl bonyolultnak tartja a mintát. Ígérem, erre mindenképpen találunk valami megoldást! 🙂

7. kérdés

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy aki még nem vásárolt, az miért nem élt ezzel a lehetőséggel. Első ránézésre azt mondhatjuk, hogy rosszul szerkesztettem meg a kérdést és a hozzá tartozó válaszokat, mert rengeteg egyéni választ kaptam. J Alaposabban megvizsgálva a válaszokat a legtöbb beilleszthető ugyan az általam megadottakban, csak más szavakkal fogalmaztátok meg azt, illetve gyakran előfordul, hogy a válasz mellé magyarázatot is kaptam, ami nagyon hasznos információ! Az okok közt a leggyakrabban az szerepelt, hogy „nincs rá szükségem”. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a hírlevél olvasók nem feltétlenül abból a célcsoportból kerültek ki, akiknek a mintáinkat szántuk. A másik legfontosabb ok, hogy sokan nem ismerik ezt a technikát, tartanak tőle, hogy nem sikerül úgy elkészíteni a mintát, ahogyan a képeken látható. Ehhez a válaszhoz kapcsolódik is a következő kérdésben megfogalmazódott igény, hogy egyszerűbb mintákat szeretnétek! Erre még visszatérünk. 🙂

Sokan válaszolták az időhiányt, mint problémát. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy a kész szabásminták és a hozzátartozó leírások mindenképpen időt spórolnak meg. Sokkal több idő magunknak elkészíteni a rajzokat és kitalálni (kitapasztalni) hogyan kell elkészíteni azt. J

Az is gyakran előfordult válaszként, hogy sokan szeretnek saját maguk mintákat készíteni. Természetesen a mintáink azoknak szólnak, akiknek elnyeri a tetszését. Sajnos, olyan hozzászólás is érkezett, hogy inkább lemásolják a mintánkat. Sőt, olyat is olvastam, hogy „kihívást jelent a képernyőről lemásolni.” Sajnos, az ilyen hozzászólásokkal kapcsolatban nincs túl sok pozitív gondolatom. Aki ezt teszi, az nincs tisztában azzal a rengeteg munkával, amivel a szabásminta elkészítése jár. A kihíváson túl ezzel azt is üzeni nekem (és a munkatársamnak is) hogy semmibe veszi a munkánkat. Pedig tapasztalatból tudom, hogy egy összetett minta sk. elkészítése sokkal több időt vesz el, mint amennyibe a kész letölthető szabásminta kerül.

A szabásmintákkal kapcsolatos utolsó kérdés az volt, hogy milyen mintákat látnátok szívesen?

 9. kérdés oszlop

Némi kis magyarázattal szeretnék szolgálni. A szabásminták egyszerűsége-összetettsége számunkra is nagy kérdés volt, amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni. Én (aki, tudok rajzolni) azt javasoltam, hogy ne készítsünk túl egyszerű mintákat, mert azt bárki meg tudja rajzolni és azért nem fog fizetni senki. J Csilla, (aki sokkal jobban tud rajzolni nálam, de varrni kevésbé), azt javasolta, hogy legyenek egyszerűbb mintáink is, mert nem biztos, hogy mindenki olyan szinten áll az applikálással, mint én. Végül készült ilyen is, olyan is. A fiúknak való mintáink egyszerűbbek, de ezeket mindig igyekeztünk valamilyen plusz tartalommal megtölteni (háttér). A lányoknak készült kislányos sorozatunk viszont már igényel némi gyakorlatot. A minták eladási adataiból is látjuk, hogy a vásárlók egy része az egyszerűbbeket kedveli, de ugyanakkor az összetettebb, egyedi rajzokat is szeretik. Igyekszünk bővíteni a kínálatot és készülni fognak egyszerűbb- kezdőknek való- minták is. Illetve remélem, hogy a jövőben már lesz rá időm, hogy összetettebb kompozíciókat, vagy konkrét takaró-szettek elkészítésére.

A válaszadók 32% jelölte meg azt az opciót, hogy ne csak gyereknek való mintákat készítsünk. Figyelembe fogjuk venni, hogy erre is van igény!

A hírlevél-olvasók foltvarrási ismeretei, információszerzése

A következő kérdéssor a foltvarrási szokásokkal, a tudás-szinttel volt kapcsolatos. A bejegyzések elkészítésekor fontos tudnom, hogyan fogalmazzak, mennyire kell odafigyelnem, a szóhasználatra, a „szakzsargon” magyarázatára, az adott minta elkészítésének részletes bemutatására. Az applikációs minták kialakításánál is fontos szempont, hogy az olvasóim foltvarró tudása milyen szinten van. Erre vonatkozóan sok egyéni visszajelzés, sőt konkrét kérdés is érkezett hozzám. Minden kérdésre nem tudok ebben a formában választ adni, de igyekszem majd megtalálni a módját, hogy minél több kérdésre válaszoljak.

10. kérdés_körcikk

A válaszadóknak 37%-a adta azt az információt, hogy 3 évnél régebben foglalkozik a foltvarrással. A nagytöbbség (43%) még csak 1 éven belül kezdett el ismerkedni ezzel a hobbival.

A válaszadóim 52%-a még nem vett részt foltvarró tanfolyamon. Kicsit több mint egynegyede (27%) járt kezdő oktatásra, de csak 16% jár rendszeresen workshopokra, táborokba.

11. kérdés

Az alábbi ábrán láthatjátok az 52% miértjeit. A foltvarró tanfolyamok részvételével kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nehéz az időbeosztással összeegyeztetni, ehhez kapcsolódik a harmadik legtöbbször választott lehetőség:”Nincs a közelemben foltvarró oktatás”. Második helyen szerepelt a Internet adta lehetőség. Úgy vélem, ezek a válaszadók úgy érzik nincs is rá szükség, hogy foltvarró tanfolyamon részt vegyenek, mert az Interneten úgy is minden szükséges információt megtalálnak.

12. kérdés

A következő kérdésre kapott válaszok érdekesek az előző kérdés tükrében. Hiszen annak ellenére, hogy az Interneten minden szükséges információ megtalálható kiemelkedően sokan jelölték meg nehézségként, hogy nincs megfelelő tudásuk hozzá. J Természetesen a válaszok mennyiségét figyelembe-véve (122 fő) valószínűleg ez a szám, elsősorban a kezdők tudáshiányából adódó nehézségeit mutatja meg.

Ezen kívül még nehézséget okoz a megfelelő színek összeválogatása, a sablon kiszerkesztése, és a szükséges anyagmennyiség kiszámolása. Egyéb válaszok közül a legtöbb beilleszthető az általam megadott válaszokba, némi magyarázattal fűszerezve, de olyan válaszokat is kaptam, hogy van aki azért nem jár tanfolyamra, mert „csoportba jár”, van aki azért nem, mert „magányos farkas” és magától tanul. 🙂

14. kérdés

Inspirációként első helyen a foltvarró blogok szerepeltek. Ezt igen megtisztelőnek érzem magamra nézve.  A Pinterest és a patchwork könyvek is kiemelkedő helyet foglaltak el. De általánosságban elmondható, hogy inspirációt minden csatornánk igyekszünk beszerezni, ami rendelkezésünkre áll. 😉

13. kérdés

 

 A patchwork munka elkészítésénél a legtöbb problémát a tudáshiány okozza. 40%-a (122 fő) jelölte meg ezt a választ a probléma forrásaként.

A válaszadók közel egynegyede jelezte, hogy problémát okoz neki a megfelelő színösszeállítás kiválasztása, a sablon kiszerkesztése, és a szükséges anyagmennyiség kiszámolása.

Eddigi tapasztataim (blogírási, és foltvarró tapasztalataim) azt igazolták, hogy önmagában kevés egy jó és részletes leírás. A leírások általában technikai fogásokat mutatnak meg, ugyanez igaz a Youtube videókra is. Ha nincs mellette egy kész szabásminta, sablon, a hozzátartozó anyagigénnyel, akkor elég sok fejtörést okoz még egy konkrét darab elkészítése. Különösen igaz ez a gyors-technikákra. Rendívül hasznosak ezek az ismeretek, rengeteg időt tudunk vele megspórolni, de gyakran előfordul, hogy ha a minta nem csak egyfajta blokkot tartalmaz, akkor már nehézséget okoz, hogy a gyors-technikával elkészített elemek, hogyan illeszkedjenek pontosan az adott munkába. Ezek az ismeretek akkor lesznek igazán jól használhatóak, ha pontos méreteket tartalmaznak.

A tudásszinttel kapcsolatos kérdéssor utolsó kérdéseivel igyekeztem azt feltérképezni, hogy milyen egyéb lehetőséget látnátok még szívesen. A fenti válaszokból is következik, hogy a legtöbben (45%) letölthető patchwork mintákat szeretnétek egy-egy munka elkészítéséhez. Kiemelkedik még a zárt fórum (Facebook csoport) lehetősége a hírlevél olvasóknak. Saját tapasztalatom is azt mutatja, hogy a közösségi háló segítségével nagyon gyorsan terjed az információ, gyorsan kaphatunk választ a kérdéseinkre, nagyon egyszerű a tapsztalat-csere, a véleménynyilvánítás. Sajnos, azt is tapasztaltam, hogy egy csoport akkor működik jól, ha rendelkezik jól meghatározott keretekkel (szabályokkal) és van legalább egy aktív adminisztrátora, aki figyel arra, hogy a csoportba csak a megfelelő tartalmak kerüljenek, illetve, ha valamilyen konfliktus alakul ki a csoporttagok között, akkor az megfelelően legyen rendezve. Bevallom, hoztam már létre csoportot, de egyelőre azért várok a leendő tagság meghívásával, mert tudom milyen sok időmet el fogja venni a rendszeres jelenlét. Enélkül pedig nem működhet megfelelően a csoport. A további válaszokat is figyelembe veszem és keresni fogom a megoldási lehetőséget.

15. kérdés

A blogbejegyzések írása közben megfigyeltem, hogy azon bejegyzéseim a legnépszerűbbek, amelyek egy-egy konkrét darab leírását mutatják be. Olyan kisebb darabok, „belátható időn belül” elkészíthetőek, és a bejegyzés tartalmazza a szükséges eszközöktől kezdve, a felhasznált anyagmennyiségen keresztül a részletes elkészítési útmutatót. Nem véletlen, hogy egyre több visszajelzést kapok arról, hogy valaki a leírásom alapján elkészítette az adott darabot, akár egy kicsit a saját ízlésére átformálva. A kérdőívben kapott eredmények is ezt erősítik meg. A legtöbben apróságokat készítettek szívesen. (nesszeszer, edényfogó kesztyű, pénztárca, ajándéktárgyak stb.) Második helyen áll a táskák készítése, és a közelgő ünnepnek (is) köszönhetően az ünnepi dekoráció illetve kisebb lakásdekorációs tárgyak varrása.

A mai rohanó világban kevés foltvarró tud időt szakítani, nagyobb munkaigényesebb darabok elkészítésére. Ha figyelembe vesszük, hogy hetente mennyi időt tudtok tölteni foltvarrással, hogy általában ajándékba készítitek az egyes darabokat, egyáltalán nem meglepő, hogy elsősorban ezeknek a tárgyaknak (quilteknek) az elkészítését jelöltétek meg.

16. kérdés

18. kérdés

Hiába indult a foltvarrás az elhasznált, megunt anyagdarabok újrahasznosításából, anyagra költünk a legtöbbet. Ha megnézzük, hogy mennyibe kerülnek a szép, jó minőségű anyagok, akár már láthatjuk, hogy nem nehéz a legtöbb pénzt anyagra költeni. Ehhez hozzájárul még az, hogy a patchwork önmagában nagyon anyag-igényes (méteráru igényes) tevékenység. Emellett még szívesen vásároltok könyveket, folyóiratokat, illetve különböző eszközöket, amelyek a megkönnyítik a foltvarrást.

19. kérdés

Végül a szintén az eddigi munkámból és saját tapasztalatból megfogalmazódott igényre kérdeztem rá. A válaszadók 88%-a szeretne olyan szabásmintát, amihez letölthető elkészítési útmutató és oktatási anyag is jár.

Az utolsó kérdés szintén az egyéni véleménynyilvánításnak adott lehetőséget. Összesen 100 hozzászólást, kérdést, véleményt kaptam. Többen speciális kérdést tettek fel egy-egy dologra vonatkozóan. Sajnos ezekre most nem tudok válaszolni, és mivel a kérdőív kitöltése teljesen önkéntes volt, nem is tudom beazonosítani a kérdezőket. De a kérdéseket figyelembe veszem és amint lehetőség lesz rá válaszolok. Kaptam néhány ó ötletet is, amiből néhányat szeretnék most kiemelni.

  • Igény mutatkozik arra, hogy ne csak új anyagokat használjak fel egy-egy leírásnál, hanem adjak tippet az újrahasznosításra is. Nagyon jó ötletnek tartom és keresni fogom azokat a mintákat, amelyek ezt segíthetik elő! 
  • Van aki egyszerűbb mintákat szeretne, olyanokat, amit bárki elkészíthet, de megmutatkozott az igény, a bonyolultabb mintákra is. Ezzel kapcsolatban azt tudom ígérni, hogy a blogban elsősorban egyszerűbb könnyen elkészíthető darabokat fogok megmutatni, ami kezdőknek is sikerélményt adhat. Időről időre –ahogy eddig is-meg fogok mutatni bonyolultabb darabokat is, amit én készítek. Sajnos az összetettebb munkák részletes bemutatása nekem is nagyon időigényes feladat.
  • Felmerült igényként, hogy komplett csomagok összeállítása is kerüljön a webshop kínálatába. Tehát ne csak szabásminta, de a hozzá szükséges anyagmennyiség is legyen összeválogatva. Ez az ötlet már nagyon régóta szerepel a saját kis listámon is,sőt már volt is példa a saját készítésű játékok esetén, a megvásárolható egységcsomagra. Az ilyen termékekhez már jelentősebb tőke szükséges. Egyelőre a vásárlói visszajelzéseket gyűjtjük ahhoz, hogy jól meghatározható legyen konkrétan milyen csomagok összeállítását tűzzük ki célul.

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Kerékgyártó Szilvia

2015.10.25