Van az a mondás, a suszterről és a cipőjéről… Varrással foglalkozom, de mindig a saját dolgok maradnak legutoljára. Már jó ideje bánt, hogy ha vendégek érkeznek hozzánk nem tudok nekik “normális” vendég-papucsot adni. Időről időre beszereztünk néhányat, de ezek vagy nem szépek, vagy nem tartósak. Gondolkodtam már rajta, hogy illene varrnom valamilyen saját készítésűt, de ez is csak terv maradt egészen addig, amíg meg nem láttam Adrienn blogjában a szobai papucsról készített bejegyzését. Adrienn volt kedves lefordítani nekünk egy nemzetközi bejegyzést, ami szerencsére olyan alapanyagokat használ, hogy itthon is bátran hozzákezdhetünk a papucs elkészítéséhez. A bejegyzés elindította a folyamatot, de az I-re a pontot a barátnőnk látogatása tette fel. Aki, ha eljön hozzánk, néhány napot nálunk is marad. Neki már tényleg járna egy saját papucs! Mégsem lehetünk annyira rossz vendéglátók, hogy elvárjuk a vendégtől hozzon papucsot magával!

szobai-papucs_34

  • Továbbgondoltam az említett cikket és egy kicsit felturbóztam a papucsot. Egyrészt más technikával készítettem el a felső részét. Az un. quilt-as -you -go technikával. Próbáltam már valami frappáns fordítást találni neki, de egyelőre nem sikerült. Ha valakinek van valami jó ötlete ne kíméljen! 🙂 A technika lényege az, hogy a hagyományos foltvarrással ellentétben nem utólag tűzzük le a munkánkat, hanem menet közben. Ahogy felvarrjuk a kis darabokat már tűzzük is- akár darabonként.
  • A másik újítás a well-soft belső réteg. Ettől nemcsak pihe puha lesz, hanem meleg is.
  • A harmadik újítás, hogy bár egyelőre meghagytam a vászon talpat, tettem rá mintát pufi festékkel. Ettől csúszás-gátlós lett a talp!

Frissítés: Elkészült a papucs “továbbfejlesztett” változata is, ahol a talpának már textilbőrt használtam. A részleteket itt olvashatod: Csajos szobai papucs

Anyagszükséglet:

  • színes, mintás vászondarabok a papucs felső-részének
  • kb 50 x 50 cm táskabélés a papucs felső részéhez és a talpához
  • kb 50 x 50 cm well-soft a papucs talpához és a felső részhez
  • kb 30 x 30 cm 150 grammos flíz a papucs talpához
  • kb 30 x 30 cm vászon a papucs talpához
  • 2 db A4-es dekorgumi lap
  • 2 méter ferdepánt
  • ragasztóspray
  • pufi festék
  • sablon

A papucs szabásmintáját egy méretben készítettem el. Ez 38-as lábra illik. Aki ennél kisebbet-nagyobbat szeretne, az ennek megfelelően nagyítsa, kicsinyítse.

Akkor nézzük a papucs elkészítésének menetét képekben:

Első lépésként ki kell vágnunk egy 20 cm x 20 cm-es négyzetet táskabélésből és vászonból. Ez a méret egy 37-38 cm papucs felső részének lesz elegendő. A két réteget ,ragasztóspray-el összefogtam és behelyeztem a varrógép alá.

Középre kiválasztottam egy kis mintát. Itt egy szívecskét.

szobai-papucs__01

A második darabot színével ráfordítottam a mintára és levarrtam.

szobai-papucs__02

Kihajtottam és a harmadik kis darabot is levarrtam. Kicsit a kunyhó mintájának sorrendjét követtem, azaz, körbe haladtam a darabkákkal. Viszont itt csak arra figyeltem hogy a következő darab mindig lefedje a meglévő minta

szobai-papucs__03

Kihajtottam és a harmadik kis darabot is levarrtam. Kicsit a kunyhó mintájának sorrendjét követtem, azaz, körbe haladtam a darabkákkal. Viszont, itt csak arra figyeltem hogy a következő darab mindig lefedje a meglévő minta szélét, az anyagdarabkák szélessége változó volt (amilyet találtam).

szobai-papucs__04

A 20 x 20 cm-es blokk gyorsan elkészül.

szobai-papucs__05

A tűzést darabonként is elkezdhetjük, nekem egyszerűbbnek tűnt, hogy utólag tűzzek, mert 3 különböző színű cérnát használtam. Először letűztem a piros mintás anyagokat, aztán a világos türkizt, majd a sötét türkizt.minden darabot hosszában. De lehet díszítő motívumokat, vagy szabadkezes tűzést is használni!

szobai-papucs__06

Elkészült a két mintás felsőrész. A szépségét és különlegességét a szabálytalanság adja. A harmóniát pedig az anyagválasztás!

szobai-papucs__07

Szétszedtem egy régi elhasznált papucsot és készítettem belőle sablont. A felső részt rátűztem a blokkomra és körbevágtam a mintát.

szobai-papucs__08

A két kivágott felsőrészt ráragasztottam ragasztóspay-vel a well-soft anyagra.

szobai-papucs__09

A well soft szerencsére jól ragad. Cikk-cakk öltéssel körbevarrtam a darabot:

szobai-papucs__10

A felső részét (ahol bedugjuk a papucsba a lábunkat) ferde-pánttal szegtem be. (illetve a képen szegőpánttal, de ez ne zavarjon össze senkit) A lényeg, hoyg először belülről varrtam fel, majd utána áthajtottam a felső részére és ott is levarrtam.

szobai-papucs__13

A kész felső részeket félretesszük kicsit és összeállítjuk a talpat. A sorrend alulról felfelé: vászon, táskabélés, dekorgumi, flíz. A dekorgumi kb 1 cm-el kisebb. Ennek azért van jelentősége, hogy hagyományos varrógéppel is el tudjuk készíteni a papucsunkat:

szobai-papucs__29

A rétegeket ragasztóspay-vel rögzítsük egymáshoz. Végül a flízre ráragasztjuk a well-softot is. majd az egészet összevarrjuk cikcakk öltéssel. A well-softot utólag is körbevághatjuk. Talán úgy egyszerűbb is varrni.

szobai-papucs__12

Ilyen a kész talp alulról:

szobai-papucs__14

Ilyen pedig felülről:

szobai-papucs__15

Rátűzzük gombostűvel a felső részt.

szobai-papucs__16

Ez egy másik papucs, de a képen jól látszik, hogy érdemes a varrás előtt ellenőrizni egyformán tűztük -e fel őket:

szobai-papucs__33

Majd összevarrjuk. Én itt is cikcakk öltést használtam.

szobai-papucs__17

A talpon kezdve felvarrjuk a ferde-pántot.

szobai papucs__18

Majd a színoldalán is rögzítjük. A ferdepánt összeillesztését a sarkaknál készítettem el. Ez talán az egész papucs elkészítésének a legnehezebb része.

szobai-papucs__19

Végül a talpakat díszíthetjük pufi festékkel. Ennek száradási ideje elég hosszú, úgyhogy időben tessék elkezdeni a papucs készítését! 🙂

IMG_0280_resize

Végül, ízelítőnek néhány kép az eddig elkészített papucsaimról:

szobai-papucs_34

szobai-papucs_35

szobai-papucs_39

szobai-papucs_37

szobai-papucs_38

Ha még szeretnél a papucs elkészítéséről olvasni érdemes az alábbi bejegyzést is megnézned. Csajos szobai papucs

csajos papaucs__10

 

Szeretnél további őszi színvilágú darabokat varrni a segítségemmel?

További, színpompás őszi patchwork darabokat válogattam össze a következő online tanfolyam anyagába. Varrhatsz hátizsákot, terítőt, falvédőt, de akár ágytakarót is velem!

Most kedvezményesen meg tudod vásárolni az online tanfolyamot. Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattint az alábbi képre:

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a Hírlevelemre!