A one-block-wonder technika nagyon megfogott. Számomra igazán döbbenetes, hogy egy-egy alapmintából milyen változatos mintázatú takarókat készítenek. Fel sem lehet ismerni a blokkokban az anyag eredeti mintáját, vagy ha mégis sikerül, az ember csak pislog, és  megdöbbenten mondogatja, hogy “Ezt nem gondoltam volna!”  A technika sajátossága, hogy egyféle anyaggal dolgozunk. Az anyag mintázata, és a blokkok elrendezése adja az igen látványos és mozgalmas végső mintát. Eszembe jutott, hogy milyen jól mutatna a rózsás minták közt egy “rózsakert”, ami one-block-technikával készül. Próbáltam inspirációt keresni az Interneten, de nem találtam olyat, amilyet elképzeltem. Fejembe vettem, hogy nagy-mintás rózsás anyagot fogok vásárolni, és abból készítek egy-két darabot. Így utólag belegondolva, már nem értem miért ragaszkodtam a  rózsamintához. Elég lett volna, ha csak valamilyen rózsaszín mintás anyagot keresek, nem? 🙂 Végül az alábbi anyagra esett a választásom:

A rózsák  az anyag feldarabolása után már egészen másképpen néztek ki:

 

Igen apró darabokat vágtam ki az anyagból, szándékosan, hogy  egy mintás párnahuzatot is el tudjak készíteni belőle, ne csak francia-ágytakarót. A magazin  olvasóim jobban szeretik, ha “gyorsan” elkészíthető darabokat mutatok nekik, amit belátható időn belül meg tudnak varrni, és  nem csak az UFO-k számát gyarapítják. Mint kiderült, a minimálisan megvásárolandó anyag (ami szükségese a technikához) 3 db párnahuzatra valót ad ki. Íme az egyik:

oneblockrózsa_0160_

IMG_0600_resize

Annyira megtetszett a minta, hogy elhatároztam, készítek egy nagyobb darabot is. 🙂

A rendelkezésemre álló anyagot, már okosan szerettem volna felhasználni, ezért nagyobb háromszögeket vágtam ki (mert különben túl sok lett volna a leeső darab) . Azt elfelejtettem, hogy ezzel vétettem a one-block-wonder technika egyik alapszabálya ellen. Ugyanis az általam használt anyagnak majdnem homogén a  háttere, ami miatt a nagyobb háromszögek már jól elhatárolható mintákat hoztak létre és megszűnt a one-blok-wonder jellegzetes kavarodása. Az a fajta örvényszerű minta, amikor nem lehet eldönteni, hogy a blokkok hol kezdődnek hol végződnek. Ettől az “apró” hibától eltekintve, tetszik a végeredmény, már csak azt sajnálom, hogy nem vásároltam még egyszer ennyi anyagot. 🙂 A középmintám jelenleg 1 x 1 méter. Szeretném kibővíteni egy 1,5 x 1,5 méterre, úgy hogy ne essen össze a minta. Már kitaláltam, hogyan keretezzem, csak még vennem kell anyagot hozzá… 🙂

IMG_0009_resize

IMG_0020_resize

IMG_0021_resize

IMG_0023_resize

IMG_0024_resize

IMG_0015_v_resize

 

IMG_0026_resize

IMG_0028_resize

A májusi Foltvarrás Szilvivel online magazinban további rózsamintás darabokat találsz. Ha szeretnéd  a segítségemmel megvarrni őket, akkor csatlakozz az előfizetők táborához!

A részleteket itt találod meg: Foltvarrás Szilvivel 2017. május 

one blonc borító