Évekkel ezelőtt vettem egy Patchwork újságot. Volt benne egy csillagmintából álló takaró, amibe teljesen beleszerettem. Akkoriban a nézegetésénél nem jutottam tovább, mert tetszett ugyan a minta, de első ránézésre túl bonyolultnak tűnt. Túlságosan összetett volt a minta sok-sok kis háromszöggel, amelynél nélkülözhetetlen a tökéletes illesztés, különben nem lesz szép a végeredmény. A mintát félretettem, hogy talán majd egyszer elkészítem, de alaposan bevésődött. 🙂

Nagyon vártuk a gyerekekkel a hóesést, sz igazi telet hogy végre szánkózhassunk, netalántán korcsolyázni is tudjunk a tavon. Ennek köszönhetően csak a téli-hópelyhes minták között kutattam. Sok applikációt is találtam, illetve komolyabb hawaii mintákat is. Ezek sem hagytak hidegen. (A következő bejegyzésben az Éjszakai hóesés című takarómat fogom bemutatni) de szerettem volna egy klasszikusabb, blokkos mintát is elkészíteni. A csillag motívumok közt keresgéltem, de a jól ismert mintáknál (Ohio csillag, texas csillaga, stb) komolyabbra vágytam. Eszembe jutott a régi újság és fellapoztam. Elképzeltem a mintát kék-fehér színekből, majd elővettem a tervezőprogramot és gyorsan összeállítottam ezt a mintát. Hogy miért lett kék a hópihe és nem fehér, azt magam sem tudom. Miután elkészült a párna átalakítottam a tervet úgy, hogy hópihe legyen fehér és a háttér kék. Így is tetszik. 🙂

Az elkészítéséhez gyors-technikákat alkalmaztam, ezért csak négyzeteket daraboltam fel:

Elkészült az első négy repülő vadliba.

Majd a középminta.

Készült sorban a többi is. A pontosan leszabott darabokkal nagyon gyorsan haladtam.

Már látszik miylen lesz a kész minta:

Gomböstűzés a pontos illesztésekért:

Vastag vatelin, hogy minél puhább legyen az előlap, és bélés, majd következett a tűzés.

Itt egy kicsit elgondolkoztam. A tűzés képes az eredeti mintát teljesen átrajzolni. Szeretném-e? Ez volt a nagy kérdés. De végül úgy döntöttem, csak kiemelni szeretném a mintát, nem átrajzolni, ezért a fő motívumot csak árokban tűztem.

A széleken egy kis kavargó hóesésre emlékeztető csigamintát tettem:

Hatalmas nagy párna lett belőle! 🙂

Íme a kék változat terve: