2016. május 6-án rendezte meg a Magyar Foltvarró Céh Táskaerdő című kiállítással című kiállítását – és a táskakészítő workshopokat. Ezzel együtt, a EQA tagországainak 2016-os “Üdvözlet…!” című pályázatának darabjai is láthatóak voltak. Ahogy korábban is írtam erre a pályázatra készítettem a “Hortobágyi kilenclyukú híd” című munkámat, ami szintén látható volt a “magyar” paravánon. Személyes érintettségem mellett az EQA kiállítást azért is ajánlottam szívesen, mert rendkívül sokoldalú. A különböző tagállamok pályamunkái nemcsak azt mutatják meg, hogy az alkotónak mi volt a legfontosabb, mi volt az ihletadó, de mindenki beleviszi a munkájába a sajátos, egyedi stílusát is -hiszen ezen a pályázaton nincs foltos technikára vonatkozó megkötés. Minden tagország 16 pályamunkát mutatott be, így összesen 288 pályamunka volt kiállítva. A felhívás címéből adódóan nagyon sok tájkép jellegű “képeslap” érkezett. Érdekes volt látni, hogy a tájkép ábrázolásának milyen sokféle megoldása lehet: volt art jellegű tájkép, volt kézzel applikált, de gépi applikációval készült is, láttam “konfetti” tájképet is, de textilnyomtatást is, és még sorolhatnám. Azt hiszem, ez egy külön téma lehetne. 🙂

Az alábbi képgalériákban tagországonként csoportosítottam a fényképeket. Ami nekem nagyon tetszett, vagy technikailag érdekes volt, arról készítettem közelről képet, vagy részletfotót. Érdemes őket végignézni és inspirációkat meríteni belőlük!

Az utolsó két képgalériában a “Táskaerdőben” készített képeimet láthatod, és néhány fotót a kiállítás “vásárteréről”. 🙂

Kellemes időtöltést kívánok hozzá!

Szilvi

Finnország

Egyesült Királyság

Írország

Litvánia

Spanyolország

Ausztria